A vasárnap délutáni napsütés sétára ingerel. Arról nem tehetek, hogy mellékutcákban is járok. A fényképezőm meg nem pihenhet, amikor már a sokadig üres üveggel találkozom. Nemcsak a hétvégi bulik nyomát őrzi ilyenkor a Sütő utca (is), hanem a kukák hiányát és az átgondolatlan takarításét.
A több fotóból összeállított mozaiklapok a két világháború között jöttek divatba, Szolnokról is sok ilyet adtak ki. Ezek ugyanúgy árulkodnak a Horthy-korról, a város akkori büszkeségeiről, mint a 30-40 évvel később, már színesben megjelent szocialista képeslapok a maguk koráról.
A Szolnokról, a hetvenes-nyolcvanas években készült képeslapok láttán azt hihette egy idegen, hogy ez a város csupa új, vasbeton épületből áll, mert vagy soha nem is volt, vagy semmi sem maradt a régi épületekből. Tekintsünk propagandaeszközként ezekre a 30-40 éves lapokra.
Szolnoknak 1950 óta van állami mentőállomása. Ha valaki segítséget kér, a mentő 1984 óta a Széchenyi körúti Mentőállomásról érkezik. Talán nem meglepő, hogy a Széchenyi városrészben működő állomás autói évente 2 millió kilométernél is többet futnak. Tanultam Valamit Szolnokról.
Be kell ismernem, hogy a múlt kutatásának vannak aberrált fokozatai. De nem bírom megállni, hogy ne emlékezzek meg a Mátyás király út öreg, sokrétegű hirdetési oszlopáról. Meg az egyszer már bemutatott Hunyadi utcairól, amin 1980-as plakátfoszlányt is találtam.
