Van néhány fura vastárgy Szolnokon, amelyeket valahogy ugyan meg tudok magyarázni, de nem vagyok biztos, hogy helyesek a válaszaim. Ezért gondoltam megosztom a Xavéri Szent Ferenc templomon, a volt Tárházon és Kossuth téri bérházon található vasakkal kapcsolatos kérdéseimet.
Nem kell egyetértenünk, de engedtessék meg, hogy azt gondoljam: Szolnok szegényebb lett a Tiszaliget bejáratánál 1970 óta álló szobor elbontásával. Elfogadom, ha valaki mást gondol, csak nem értem, miért éppen most jött az ötlet. Rosszindulatú magyarázataim vannak, amik miatt sok szobrot féltek.
A harmincöt éve Oscar-díjat nyert, idén hetvenéves Rófusz Ferenccel is találkozhattak a XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál résztvevői a Tisza moziban, ahol a verseny- és információs filmek vetítése mellett különleges kísérőprogramokkal folytatódott a mustra.
Nem régészeti leletek és műemléknek sem tekinthetők, mégis őriznek valamit a város elmúlt évszázadából. Alig néhányat találni belőlük Szolnokon, ezért könyörgöm, eszébe ne jusson valakinek eltüntetni ezeket a régi házszámtáblákat. Ma már nem letűnt rendszerekről, hanem rólunk mesélnek.
Régebbi szolnoki házakat és utcai építményeket nézegetve néha az az érzésem, hogy a hatvanas években néhány építész és megrendelő nagyon szerette a terméskövek vagy a hasonló műkövek használatát. Több helyet is találni a városban, ahol különböző állapotban megmaradtak ezek a kövek.