Negyvenegyedik születésnapjára rendbe tett szobor, restaurált fatörzs, eltüntetett értelmetlen kirakat, egy építkezés adatait közlő tábla a félkész ház falán. Nem gondolnám, hogy mindez a blogSzolnok bosszankodásai miatt történt, sokkal inkább, mert másoknak is bántotta a szemét.
Tudom, hogy valamikor a víz is olcsóbb volt. Meg senki se számolta, hogy a közösből mennyi folyik el. Talán pazaroltunk is. Vegyük úgy, hogy mindennek állít emléket az a három kiszáradt kifolyó, amiket szolnoki lakótelepeken találtam. Meg a kék nyomóskút, ami ma is működik.
Van az a korosztály, amelyik még emlékszik a régi viccre: Melyik a leggyorsabb teherautó? Az IFA, mert mindig az megy a sor elején. Egy másik vicc is eszembe jutott a szolnoki útépítéseket figyelve, amelyek olykor egy veterán teherautó találkozónak is beillettek. Gyönyörűek, csak büdösek.
Bolond, aki nem örül a városban zajló út- és járdaépítéseknek. De azért kerül némi üröm az örömbe. Például, amikor az ember nem tud kiállni a garázsából vagy bemenni az utcájába. És kideríthetetlen, hogy mikor, mit csinálnak, és meddig tart még a felfordulás. Nem rossz dolog a kommunikáció.
A mai szülői-nagyszülői generációnak elvitathatatlan és meghatározó élménye az úttörősdi. Ami a nyolcvanas évekből származó emlékeim szerint a nyári vakáció idején tudott igazán csúcsra járni. A táborokban. Amelyek épp úgy lehettek a Balatonnál, a Börzsönyben, egy falu szélén vagy a Tiszaligetben.
