Tudták, hogy a Tabáni tájház a szandai katonai repülőtéren van? Nem ment el az eszem, csak kezembe vettem a hatvani Mapland Hungária Kft. Szolnokról megjelentetett új térképét, ami olyan, mintha a szovjet katonai elhárítás szerkesztette volna. Természetesen helyi cégek reklámköltéseiből.
(VAKÁCIÓ) A szocialista városépítések nélkülözhetetlen kellékei voltak az úgynevezett felvonulási épületek. A többnyire fából épült házakat ideiglenesnek szánták, ám a legtöbb esetben az építkezések befejezése után, új funkciót kapva a helyükön maradtak. Szolnokon is áll még néhány "örök darab".
Remélem, egyszer valaki feldolgozza az asztalitenisz, mint tömegsport és a szocialista városépítészet kapcsolatát. Merthogy emlékeim szerint iskola és lakótelep sem épülhetett a rendszerváltás előtt pingpongasztal nélkül. Néhány pusztuló példányt még ma is felfedezhetünk Szolnokon.
(VAKÁCIÓ) A tűzfalak általában akkor bukkannak elő, ha egy közterület beépítésében megszakad a folytonosság. Lebontottak egy épületet vagy még nem készült el a tűzfal szomszédságába tervezett ház. A tűzfalak ilyenkor rondán meredeznek, vagy valamilyen módon hasznosulnak. Szolnokon is.
(VAKÁCIÓ) "Úgyis mondhatnám, hogy én vagyok az utca hírmondója." A bő négy évtizede bemutatott ifjúsági tévéfilm plakátragasztójának örökbecsű szavai jutottak eszembe a Hunyadi út elhagyott hirdetőoszlopa előtt. Amin a filmmel közel egyidős plakátfoszlányokat is találtam.