Szolnokon is van néhány építmény, amelyekről nem tudom eldönteni, hogy milyen célt szolgálhatnak vagy szolgálhattak. Némelyik elhagyatott, némelyik szépen karbantartott, így van, amelyik diszkréten megbújik, és van, amelyik elénk tolakodik. Érdekesek.
Emlékeznek még, amikor minden téesz gépállomás előtt egy régi traktor, a laktanyáknál pedig vagy egy kiszuperált repülő, de minimum egy ágyú állt? Nem tudom, hogy vannak vele, de én szerettem ezeket a szoborrá lett eszközöket. Néhány még Szolnokon is van.
A Táncsics utca 10. és 12. számú házak találkozásánál áll egy rendkívül érdekes építmény, amit a magam részéről köztéri műalkotásnak is szívesen tekintek. A több helyen is megalázott utcában azt a pontot jelöli ki számomra, ahol az aranykor és a szocialista építészete találkozik.
Az újságosbódék még másfél évtizeddel ezelőtt is az információs közlekedési út fontos pillérei voltak, ráadásul ugyanúgy hozzátartoztak a városok képéhez, mint a köztéri szobrok és a virágágyások. Sokat elárultak egy településről. Mára többségük a múlt pusztuló tanúja lett.
Sose tudtam, hogy a Damjanich János Múzeum alatt milyen komoly pincerendszer húzódik. Ahogy azt sem, hogy a Városháza épületében egykor lakások is voltak, amelyek kiváltására épült részben a Táncsics utcai gyönyörű bérpalota. Hát ezért is jó a Kulturális Örökség Napjai.
