Huszonnyolcezer forintot azért nem fizettem volna, hogy Vári Gyula gépében ülve fejjel lefelé száguldjak el a szandai rét fölött, majd derékszögben az égnek emelkedjek, de hát nem vagyunk egyformák. Számomra e nélkül is szórakoztató volt a repülőnap a sportreptéren.
Nem tudom, egykor volt-e belőlük több, tűnt-e el néhány szép példány az elmúlt évtizedekben, mindenesetre megpróbálom számba venni Szolnok közterületi óráit. Van, amelyik észrevehetetlen, de tetszik, és van, amelyik tolakodó és kevésbé kedves. Nem biztos, hogy teljes a listám.
Remélem, pillanatokon belül kiderül, hogy a szolnoki Szabadtéri Vízügyi Múzeumban egykor látható Hofherr Schrantz körmös traktort nem ellopták a Millérről, hanem csak valahol felújítják, hogy a hamarosan megmenekülő gyűjtemény dísze legyen. De azért aggódom.
Egy város életének természetes velejárója, hogy boltok nyílnak és zárnak be. Igaz, olykor fájó, hogy ahol tegnap még virágot árultak, ma már használt ruhát. Nem is siratnám a változó boltokat, ha nem zárt volna be néhány, a szívemnek kedves üzlet az elmúlt hetekben Szolnokon.
A bíróságról 1924 előtt készült fotó kapcsán, három éve már elmélkedtem azon, hogy a megyeházával szemben, a Dózsa György út talán nem keskeny utcának, hanem széles térnek indult az előző századforduló környékén. Az Arcanum-on talált képeslapok miatt veszem elő ismét a témát.
