2026.01.14. (szerda)

Felénk

Volt tér vagy sem?

A bíróságról 1924 előtt készült fotó kapcsán, három éve már elmélkedtem azon, hogy a megyeházával szemben, a Dózsa György út talán nem keskeny utcának, hanem széles térnek indult az előző századforduló környékén. Az Arcanum-on talált képeslapok miatt veszem elő ismét a témát.

Tallinn szégyene

Lehet, hogy az egykori Tallinn filmszínház ma magántulajdon és terület, ugyanakkor jelen állapotában a Vosztok, avagy Tallinn városrész és egész Szolnok szégyene. Attól, hogy egy valamikori köztulajdon magánkézbe került és esetleg éppen felújítják, nem lenne szabad így kinéznie.

Évadból évadba

Nyáron is lesz előadás a Szigligeti Színházban - derült ki az új évadról tartott sajtótájékoztatón. Ahol elhangzott az is, jövőre Arany János balladáit dolgozhatják fel az Ádámok és Évák Ünnepén a szolnoki középiskolások, akik talán beavató színházra is számíthatnak a következő évadban.

Fájó emlékek mementói

A szolnoki gettóból egy kő sem maradt. A hetvenes évek új városközpontjának építése tüntette el azokat az épületeket, amelyeket 1944 tavaszán, a Szolnokon élő zsidók tartózkodási helyéül jelöltek ki. Ahonnan sokan utoljára léphettek szülővárososuk utcáira.

Mi van a lábunk alatt?

Ne sétáljanak lehajtott fejjel! De amint érdemes a házak homlokzatait saját örömünkre nézegetni, legalább annyira fontos Szolnok utcáin a lábunk elé is figyelni. Önmagunk biztonsága érdekében. Mert a különböző közműfedők és környékük elképesztő állapotokat mutatnak.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum