2026.01.13. (kedd)

Felénk

Hét kerítéselem

Régi képeslapokon látszik, hogy az 1899-ben épült szolnoki zsinagógát legalább két évtizeden át szép, kovácsoltvas kerítés vette körül. Mivel az első világháború végétől a hetvenes évekig alig készült fotó az épületről, nem tudom, mikor tűnt el a kerítés. Hét eleme ma is Szolnokon van.

Eltűnt vendéglők

Az 1985 áprilisában kiadott Szolnok térkép összesen negyvenöt éttermet, vendéglőt, falatozót, bárt és ételbárt jelöl, illetve sorol fel. Ha gondolatban elsétálunk a vasútállomástól a Tisza-hídig, a 29 éve még létező vendéglátóhelyek közül ma már csak kettőt találunk nyitva.

900 éves, mint brand?

Szolnok 1975-ben ünnepelte alapításának - első említésének - 900. évfordulóját. A jelentős jubileumra majdnem egy évtizedig készült a város, és a "Szolnok 900 éves" márka olyan jól sikerült, hogy még a helyi cégek is használták a reklámjaikban. Legalábbis a kártyanaptárakon.

Egy választás képei

A színház sarkánál egykor álló Lenin-szobor vörös műkő talapzatára 1990 tavaszán ragasztották ki az első szabad országgyűlési választások, mára emblematikussá vált plakátjait. Ahogy a mellékelt fotók mutatják, 24 évvel ezelőtt minden függőleges felületen tombolt a kampány Szolnokon.

A Kossuth téren, de mikor?

Egy családi albumból került elő néhány olyan fotó, amelyek szerintem a harmincas évek végén, a Kossuth téren rendezett, katonai-városi ünnepséget örökítenek meg. Hogy pontosan mit és mikor, még nem tudom, viszont a képek nagyon érdekesek.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum