Ezt a szolnoki Tisza-part „meghamisított” képével kiadott anzikszot a nevezetes 1933-as Széchenyi emlékhajózás egyik újságíró résztvevője küldte a feleségének Visegrádra. A három szolnoki templom előtt úszó hajóról nem nehéz megállapítani, hogy azt később montírozták képre.

Jelentős társadalmi – és későbbi hatásai miatt – gazdasági esemény volt az 1933. augusztus 29-30-án, gróf Széchenyi István emlékére rendezett tiszai hajóút. A Tokajtól Szegedig tartó utat a néhány héttel ezelőtt a blogSzolnok Album rovatában is bemutatott Csongrád – akkor éppen Lukács Béla – gőzőssel bonyolították le, és célja elsősorban az volt, hogy a politikai és gazdasági vezetők felmérjék a Tisza völgyének fejlesztési lehetőségeit, sürgősen megoldandó problémáit. A hajóúton végig jelen volt Kállay Miklós földművelésügyi miniszter – későbbi miniszterelnök -, de 30-án, reggel Szolnokon Horthy Miklós kormányzó, illetve további miniszterek és az út mentén érintett megyék fő- és alispánjai is csatlakoztak a társasághoz. Az úton szóba került többek között a Tisza Szolnok fölötti szakaszának hajózhatóvá tétele, a Duna-Tisza csatorna kérdése, újabb hidak és utak szükségessége. Szolnok ígéretet kapott a rakpartjának lekövezésére, illetve ezen az úton dőlt el a két év múlva megvalósuló Nostra tárház felépítése is.

Az utazáson természetesen nemcsak politikusok és gazdasági szakemberek, hanem újságírók is részt vettek. Így például egy bizonyos – a vezetéknév kiolvashatatlan – Ottó is, aki az utazás második napján, a Visegrádon élő feleségének küldött képeslapon számolt be az út eseményeiről és a munkájáról. Többek között arról, hogy 29-én este 30 perces telefontudósítást adott, aminek eredményeként másnap reggel – sajnos nem derül ki, hogy melyik lapban – másfél hasábos cikke jelent meg az útról a lap közgazdasági rovatában. Az ismeretlen újságíró beszámol feleségének arról is, hogy Tokajból 13 óra alatt értek Szolnokra, 30-án pedig egy újabb 9 és fél órás út vár rájuk. Illetve írt arról is, hogy az érintett községek lakói kivonultak a folyópartra, hogy láthassák az utazókat.

Nem tudom, a korabeli újságíró miért egy nyilvánvalóan hamisított képet küldött a feleségének Szolnokról. Lehet, hogy sietősen kellett írnia, és ez volt kéznél? Esetleg nem is érdekelte, mi van a lap képes oldalán? Netán fel sem tűnt neki, hogy a képen látható hajó és a mögötte lévő épületek aránya nagyon nem stimmel? Azaz, azt a gőzöst a fotó nagyítása, képeslappá tétele közben helyezték a szolnoki három templom elé, és gyanítható, hogy az eredeti hajó soha nem is járt Szolnokon. Persze gyorsan hozzátehetjük: nem egyedi esetről van szó. Az előző századfordulótól kezdve szerettek hajókat montírozni a szolnoki lapokra, azt az érzést keltve, mintha komoly személyforgalom lenne a városnál a Tiszán. Ha csak azok a hajók valóban közlekedtek volna errefelé, amelyek feltűnnek ezeken a „hamisított” képeslapokon, már egész komoly vízi utasforgalom lett volna Szolnoknál a 20. század első évtizedeiben.

Érdekesség, hogy az eredeti – azaz hajó nélküli – fotó, nagyon jó minőségű képeslapként, ugyanezzel a felirattal szintén megjelent a piacon, a szolnoki Faragó könyv és papíráruház kiadásában. Bő két évvel ezelőtt mutattam be a hajó nélküli képet, amin a Szolnok befogadó jellegét szépen mutató három templom mellett már a polgári leányiskola (ma Szegő) és a Tiszai hajósok tere és a Sóház út sarkán lévő Barta-palota is látszik. Miként a Tisza-parti középiskolák helyén egykor álló – a fotózáskor épp – csendőrségi épület, illetve a régi református lelkészlak is. Meglehetősen magas vízállásnál, a mai Tiszaliget felől fotózva.