Lakótelep az ötvenes évektől épült Szolnokon. Tömbházakat viszont már a negyvenes évek végén is húztak fel. Az akkor még Zagyva-parti lakótelepként emlegetett, a néhai Tabán jelentős részét maga alá gyűrő Móra Ferenc úti negyed volt azonban az első, ahol szolnoki panelból építkeztek.

Ha kicsit megengedően értelmezzük a lakótelep fogalmát, akkor persze már a szolnoki cukorgyárnál és a papírgyárnál a második világháború előtt épült egységes lakónegyedeket is azoknak tekinthetjük. Ezekhez méretükben és elsődleges lakhatási funkciójuk tekintetében a háború utáni első szocialista telepek is hasonlítottak az akkori Vöröscsillag – ma Városmajor – úton. Az a negyvenes évek közepétől világos volt, hogy az újjáépítendő Szolnok lakásgondjait csak tömbházakkal és lakótelepekkel lehet megoldani, nem véletlen, hogy az addig nem létező Ságvári – ma Boldog Sándor István – körút építése viszonylag hamar elkezdődött. Aztán következett a Zagyván túli – ma Tallinn -, a szolgáltató egységek miatt valóban lakótelepnek tekinthető városrész építése, majd a Szántó körút környékének kialakítása. Ha klasszikus lakótelep alatt a főleg panelből épült városnegyedeket értjük, akkor azonban az első ilyen a Tabán helyén kialakított, akkor még Zagyva-partinak nevezett telep volt.

A Magyar Nemzeti Levéltár szolnoki egységében őrzik a 43-as számú Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat (ÁÉV) fotóarchívumát, amelyből a levéltárral együttműködve már több képet bemutathattam a blogSzolnokon. A mellékelt, a Kaposvári Gyuláról elnevezett Zagyva-híd Tallinn városrész felőli végéről készült fotó is ebből az archívumból származik, és a mai Szolnok ispán, korábban Kun Béla körúti tízemeletesek építését volt hivatott megörökíteni a hetvenes évek elején. Akkor, amikor még tényleg Zagyva-parti lakótelepként hivatkoztak a hatvanas évek eleje óta tervezett, a régi Tabán helyén létrejövő városnegyedre, hiszen a fotózáskor még sem a Kun Béla körút, sem a Móra Ferenc út nem létezett. Feltételezhető, hogy e fotó elkészítését nemcsak az motiválta, hogy dokumentálják az ÁÉV újabb munkáját, hanem az is, hogy az első, szolnoki panel technológiás építkezést is megörökítsék. Merthogy a hetvenes évek elejéig ilyen nem történt Szolnokon, hiszen az „alapanyagot” előállító üzem is csak akkorra készült el a Déli iparterületen.

Persze a mából nézve ezen a képen sem csak az eredeti cél szerinti téma – az épülő tízemeletesek – az érdekesek. Érdemes a gát túloldalán, a mai szánkódomb helyén még álló földszintes házakat is észrevenni. Szolnok egykori II. kerületének, a Tabánnak a Török és a Csap utcai ingatlanjaihoz tartozó házak tetői és a kertek fái látszanak. Ezek lesznek azok az ingatlanok, amelyeket – a klasszikus Tabán házaitól eltekintve – a legkésőbb szanáltak, azaz tüntettek el. Annak ellenére, hogy ha jobban megnézzük, a Szolnok ispán körút, a Várkonyi tér és a Zagyva által közrefogott háromszögbe később sem épült semmi. Hogy egy meg nem valósult tervnek, vagy a korabeli esztétikai szempontoknak estek-e áldozatul ezek a házak, nem tudom.

Legalább ennyire érdekes, hogy mi hiányzik a képről. Az egyértelmű, hogy a távolban épülő vízügyi székház mellett még nem lehetett ott a kőolajos irodaház, hiszen azt majd csak 1981-ben adták át. (Egyébként a vízügyi székház is érdekes ebben a szerkezetkész, átlátszó állapotában.) De hiányzik még a képről a mai Móra Ferenc úti fűtőmű a tízemeletes fölé nyúló kéményével. Ugyanakkor a magam részéről a második Móra Ferenc úti tízemeletes tömböt is hiányolom, bár lehet, hogy az csak a fotós szemszöge miatt nem látszik. A mából nézve különleges a Zagyva-part is, mert a klasszikus gáton még nyoma sincs a mai sétánynak, ami szintén csak jóval később épült meg.