Lényegében bármilyen vendéglátással kulturáltan foglalkozó vagy nem hétköznapi élelmiszereket árusító üzletnek drukkolnék a Szapáry utca elején, hiszen az ilyen nemcsak az egykori korzónak tesz jót, de az elátkozott Árkádot is felrázza. A minőségi csoki csak rátesz a lelkesedésemre.
Jelenleg az utca legjobb étterme, igaz nemhogy vendéglő, de másik ház sincs a Damjanich utcában, az egykori Dami helyének szomszédságában. Viszont ennél több is lehetne, ha valahogy fel lehetne piszkálni a Kassai működtetőinek vendéglősi önérzetét.
A New York nevű vendéglátóhelyeknél mindig félő, hogy valami kelet-európai kisebbrendűségi érzésből fakadóan túlcsordul a hamis amerikai életérzés, és giccsbe hajlik az egész. A Kossuth téri kávézónál szerencsére erről szó sincs. Sőt, elegáns visszafogottság jellemzi a helyet.
Nálunk nehezen indul a hétvége a Lipóti pékség kakaós csigája nélkül. Ehhez viszont vagy már pénteken be kell spájzolni, vagy szombaton is korán kell kelni, különben könnyen hoppon maradhatunk. Márpedig az nem jó. Tehát vagy Lipóti csiga vagy semmi.
Napközis tea, töki pompos, házi lapcsánka, fahéjas kürtöskalács, a végén pedig szolnoki kézműves csokoládé. Esküszöm, úgy indultam, hogy semmit sem eszek. De hős, aki ezt meg tudja állni a Kossuth téri karácsonyi faluban. És a sült gesztenye meg a házi sütemények legközelebbre maradtak.
