2026.01.13. (kedd)

Kérdezem

Lenin is előkerült

Tóth György-Gyigyi rábukkant a város két elveszettnek hitt szobrára. A Zounuk ispán helyén 1990-ig álló Lenin-szobor és a Kossuth teret egykor díszítő Munkásmozgalmi emlékműveket a város határában, egy bekerített, de nem őrzött területen találta meg. Sajnos, a színesfém-gyűjtők is felfedezték.

Indul a XVI. évfolyam

Miután kiderült, hogy az Eső című folyóirat idei kiadásának a fedezete biztosított, elkezdődött a XVI. évfolyam első számának a szerkesztése. Tíz év után ismét itt megjelenő költő, alig 18 éves meglepetésszerző és álnéven publikáló író is van a friss Esőben. Jenei Gyula szerkesztővel beszélgettünk.

Ismét verselők versenye

Ötödik alkalommal rendezi meg a Szolnok TV és az Aba-Novák Kulturális Központ a Megavers című versenyt. Idén a legfiatalabb versenyző 12 éves, nemcsak szolnokiak jelentkeztek a megmérettetésre, a sokan Petőfit szavalnak és a győztes jutalma egy Párizsi út. Fróna Kata főszervezővel beszélgettünk.

Újra csata a téren

Csatazajtól lesz hangos március 9-én a Kossuth tér, ahol 16. alkalommal játsszák újra az 1849-es szolnoki csata néhány mozzanatát hagyományőrző csapatok. A szolnokiak mellett az ország más részeiből és külföldről is érkeznek csapatok. Udovecz Györggyel, a szervező alapítvány elnökével beszélgettünk.

Azoknak, aki szeretik Szolnokot

Március elsejétől új rádió hallható a városban SzolnokFM néven, a már eddig is ismert 90,4-es frekvencián. Az új helyi adó indulásáról az ismert rádióst, Nagy Szilárdot kérdeztük, aki tanácsadóként segíti a SzolnokFM munkáját, illetve két év után újra műsort is vezet.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum