Az augusztus végétől újra frissülő blogSzolnok cikkei közül a közlekedéssel kapcsolatosak mozgatták meg leginkább a kommentelők billentyűzetét. De azért a tűzijáték is tűzbe hozott néhányakat.
A Szentháromság tér sarkáról a nyár elején eltűnt a Lestyán kereskedő háza, jelenleg egy üres telek van a helyén. A bontás idején írt AKB bejegyzésre viszonylag sokan reagáltak.
A József Attila és a Bercsényi út kereszteződésében lévő Stop-tábla nemcsak engem, de a blogSzolnok olvasóit is megérintette. Miként a Tiszai hajósok terén, a járdán parkolók is kiverik sokaknál a biztosítékot.
A blogSzolnok alapvetően egy szubjektív élményportál, azaz egy szem látásmódját adja vissza. Ezért is fontosak a reakciók, mert kiderül: más szem is hasonlókat lát. Például az üzletszerű kéregetőkről.
Egy hozzászólásból derült ki számomra, hogy a Zagyva-parti lakótelep első lakásaiba már 1970 nyarán beköltöztek. Néhány más cikkhez érkezőből meg az, hogy másokat is izgat az épített örökségünk "védelme".