Balásy Gyula könnyeinek feltörölgetése közben elgondolkozunk azon, hogy ez a fickó és helyi kiszolgálói miként tették tönkre a szolnoki médiát és kommunikációt (is)? Vagy így jártunk?
Ha egyszer majd az elmúlt hónap személyes emlékeit összegyűjtjük, akkor talán külön fejezetet kap ebben a történeti munkában, hogy a napi „politikai” történések kapcsán ki és mikor sírt.
Nem verik nagydobra, de a szolnoki képviselőtestületben létrejött a nagykoalíció. Hiszen máshogy nem választhattak volna újabb alpolgármestert a tizenhetek maguk közül. A maguk örömére.
Pataky Attila, Deák Bill vagy éppen Tóth Gabi és GwM választások előtti, a kulturális miniszter általi kitömésének kiderülése közben ne feledkezzünk meg a szolnoki kedvezményezettekről!
A bukott kormány propagandasajtóját eddig nem nézegettem, de lehet, hogy ott még mindig a narancs győzelméről írnak? Avagy Szolnokra lassabban érkeznek a hírek, mint 1848-ban? Segítsünk!
