Alapvetően alakíthatják át kulturális szokásainkat a következő hetek, hónapok történései. Természetesen most az a legfontosabb, hogy a lehető legkisebb emberi és gazdasági veszteséggel vészeljük át a koronavírus terjedését. Ugyanakkor nem árt gondolni az utána következő időkre.
Egy évtizeddel ezelőtt jelent meg az első bejegyzés a blogSzolnokon. Így március első hete a szentimentális ünneplésről szól. Ez annyit tesz, hogy szubjektíven megpróbálok visszatekinteni az elmúlt tíz évre. A Napló rovatban a nekem örömteli tíz, pozitív, szolnoki változást szedtem össze.
Évtizedek hangoztatják, hogy a magyarok közé ásott árkok betemetését bizonyos nemzeti minimumokkal, konszenzusokkal kellene kezdeni. Meg kellene állapodnunk olyan dolgokban, amelyek mindenki számára egyformán elfogadhatóak. Úgy tűnik, Csukás István halálával találtunk ilyet.
Az elmúlt hét egyik, az országot is bejáró szolnoki híre volt, hogy végre nálunk is sikerült valakinek alaposan túllépnie a városban, a megengedett sebességet. Elsőre értelmetlen bulvárhírnek minősítettem a közlést. Másodikra viszont elgondolkodtam a szolnoki közlekedéskultúrán.
Soha nem örültünk még annyira Szolnokon kívüli beruházásnak, mint az Albertirsa és Üllő közötti M4-es átadásának. Nem véletlenül volt nagy tolongás a szalagátvágón, pedig pár év múlva a napra se fogunk emlékezni, amikor először vezethettünk lakott terület érintése nélkül a fővárosba.
