Egyébként jól hangzana, de ez most egy hülye mondat. Pedig igaz. Természetesen ne úgy legyünk pozitívak, és még véletlenül sem akarok a vírussal viccelődni. De a pozitív szót használni akarom. Mert így próbálok gondolkodni és hozzáállni ehhez az egész, fura helyzethez. Magamnak írogatok.
Önkéntes lakásfogságra ítélve olykor Zoránt dúdolok: "Hogy értsd, egy pohár víz mit ér/Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell". Máskor meg az Őrnagy úr jut eszembe, aki azért vágatta le és varratta fel a gombokat a bakáival, hogy ne unatkozzanak, ne gondolkodjanak. Magamnak írogatok.
Alapvetően alakíthatják át kulturális szokásainkat a következő hetek, hónapok történései. Természetesen most az a legfontosabb, hogy a lehető legkisebb emberi és gazdasági veszteséggel vészeljük át a koronavírus terjedését. Ugyanakkor nem árt gondolni az utána következő időkre.
Egy évtizeddel ezelőtt jelent meg az első bejegyzés a blogSzolnokon. Így március első hete a szentimentális ünneplésről szól. Ez annyit tesz, hogy szubjektíven megpróbálok visszatekinteni az elmúlt tíz évre. A Napló rovatban a nekem örömteli tíz, pozitív, szolnoki változást szedtem össze.
Évtizedek hangoztatják, hogy a magyarok közé ásott árkok betemetését bizonyos nemzeti minimumokkal, konszenzusokkal kellene kezdeni. Meg kellene állapodnunk olyan dolgokban, amelyek mindenki számára egyformán elfogadhatóak. Úgy tűnik, Csukás István halálával találtunk ilyet.
