Az életem viszonylag nagy részét közlekedéssel töltöm. Nemcsak a munkám, de a létfenntartás és a kikapcsolódás is sokszor kényszerít helyváltoztatásra. Talán ezért is gyűlnek bennem az apró, közlekedési bosszúságok. Vagy azért, mert Szolnokon nem figyelünk egymásra?
Persze, hiszen ilyenkor szóba állnak velünk azok, akik helyettünk akarnak dönteni - vágom rá. Naná, mert ebben a néhány hétben pillanatok alatt megoldódik minden, ott is takarítanak, ahol máskor nem - egészítem ki. Aztán felmegyek a közösségi oldalakra, és elmegy a kedvem az egésztől.
Mi épül itt? Teszem fel sokszor magamnak a kérdést Szolnok utcáit járva. De csak találgatni tudok, meg mindenféle homályos információkra hagyatkozni. Pedig van köztük néhány, amelyikre még büszke is lennék. Mire ez a nagy titkolózás? Ami szerintem tényleg veszélyes.
Szolnokon rendszeresen kerékpározóként, az Európai Mobilitási Hét helyi és országos rendezvényeit figyelve, az önkormányzati választási kampány idején beindul a fantáziám. Azt képzelem, a következő öt év akár a sokakat vonzó, komfortos városi bringázásról is szólhatna.
Verekedés egy gyorsétteremben. A központi ügyelet hiányos földrajzi ismeretei. Maguknak bármit megengedő nagy fekete autósok. Buherált kipufogós éjszakai motorosok. A többséget nem védő szolgálók. Amiktől egy politikai korrektségre törekvő értelmiségi toleranciája erodálódik.
