Az elmúlt hét évben soha nem szóltam előre, igaz, nem is háborgott miatta senki. Mondhatom, ennyi idő alatt hagyománnyá lett, hogy évente kétszer, hosszabb-rövidebb ideig nem új anyagok jelennek meg a blogSzolnokon, hanem csak válogatás az előző időszakból. Itt is indul a nyár.
Nem azért morgolódom itt a nekem nem tetsző szolnoki dolgokon, mert örömet okoz, vagy bizonyítani szeretném az eltérő véleményem. Inkább, hiszek az írástudók felelősségében. Ami abban is rejlik, hogy ha valamiért szólunk, az megváltozhat. Vannak példák és újabb esetek.
Bár egyetlen naphoz sem tudjuk kötni a Kiegyezést, talán nem túlzás május végén, június elején beszélni erről a 150 évvel ezelőtti eseményről. Amit szerintem a mai Szolnok egyik születésnapjának is tekinthetnénk. Ezért fáj, hogy sem Deák Ferenc szobrunk, sem nevét viselő közterületünk nincs.
Szereti, ha valaki az ablaka alá végzi a dolgát? Mit szól, amikor a szomszéd házat szombaton építik át? Mit érdemel a lakatlan házba hagyott, éjszaka rendszeresen ugató kutya ismeretlen gazdája? Hétköznapi bosszúságok hétvégén. És akkor ott vannak még a kapuba parkolók.
Különös megvilágításba kerül Magyarország, ha az ember osztálykirándulóként próbálja egy részét felfedezni. Kiderül, a legtöbb múzeumban csak a látogatók nem hiányoznak, a fotózás ördögtől való, a szolgáltatók többsége meg igyekszik mindent megoldani okosban. Példamutató.
