"Amíg nem volt Facebook, csak a családod tudta, hogy hülye vagy" - olvastam a közösségi oldalon közzétett mémben. Nem sokkal egy olyan poszt után, ami Szolnok vitathatatlan sikeréről beszámoló cikket osztott meg. Szolnok a Hármas-Körös és a Tápió partján fekszik? Jaj!
Emlékeznek a Markos-Nádas duó A kőbe zárt lélek ember című, a vizelési gondokkal küzdő Józsi bácsis számára? Amiben Józsi bácsi fia arra panaszkodik, hogy egy kocsi ganét nem tud arrébb tolni, mert mindig zaklatják. Hónapok óta így érzem maga a telefonszolgáltatóm miatt.
Az elmúlt hét évben soha nem szóltam előre, igaz, nem is háborgott miatta senki. Mondhatom, ennyi idő alatt hagyománnyá lett, hogy évente kétszer, hosszabb-rövidebb ideig nem új anyagok jelennek meg a blogSzolnokon, hanem csak válogatás az előző időszakból. Itt is indul a nyár.
Nem azért morgolódom itt a nekem nem tetsző szolnoki dolgokon, mert örömet okoz, vagy bizonyítani szeretném az eltérő véleményem. Inkább, hiszek az írástudók felelősségében. Ami abban is rejlik, hogy ha valamiért szólunk, az megváltozhat. Vannak példák és újabb esetek.
Bár egyetlen naphoz sem tudjuk kötni a Kiegyezést, talán nem túlzás május végén, június elején beszélni erről a 150 évvel ezelőtti eseményről. Amit szerintem a mai Szolnok egyik születésnapjának is tekinthetnénk. Ezért fáj, hogy sem Deák Ferenc szobrunk, sem nevét viselő közterületünk nincs.
