Nem lesz könnyű ez az év. Legalábbis annak, aki picit is komolyan gondolja a demokráciát, és nemcsak logók, hanem programok, tettek, arcok alapján szeretne választani. Legalább helyben, a helyi jelöltet illetően. Három-négy hónapon belül választok, de nem tudom, kik közül.
Az első világháború végének centenáriumán kívül is lesz mire emlékeznünk 2018-ban, Szolnokon is. A kevés kerek évforduló mellett Kossuth szolnoki beszédére, a Megyeháza átadására, a TOMI mosópor születésére vagy netán a helyi, kereskedelmi rádiózás indulására lesz érdemes visszatekinteni.
Úgy tűnik, a napokban megszűnik, azaz fizetőssé válik Szolnok legnagyobb P+R parkolója. Amit a tulajdonos oldaláról nézve megértek, szolnokiként viszont rettenetesen bosszant. Mert erősen összefügg az idén 42 éves vasútállomás, évek óta ígért korszerűsítésének az elmaradásával.
Tragédia után nem illő a közös felelősséget feszegetni, mert ránk süthetik a demagógiát, a politikai haszonszerzést, a gyászolók érzéseinek megsértését. Aztán eltelik pár hét, és már nem is beszélünk a balesetről, ismét a feledés homályába vesznek a lehetséges okok. Tovább arathat a halál.
Egy újabb, legalább százéves szolnoki ház tűnik el. Az Arany János utca 1. szám alatt (már nem) található, szecessziós ház bontására minden további nélkül kiadták az engedélyt. Nehéz szavakat találni. Szegénységi bizonyítvány egy magát gazdagnak képzelő városban. Mi lesz a következő?
