Lendüljünk túl azon, hogy a svájci vonatokra nem felszállnak, hanem beszállnak, és a vasút nem kegyet gyakorol, amikor utasokat szállít, hanem szolgáltat. De ezen kívül is van még pár dolog, amit nem ott szeretnék naponta élvezni, hanem itthon. Mert nem pénzkérdés lenne.
A rendszerváltás környékén szerintem senki sem gondolta, hogy a korábban közösből épített, majd magánosított épületek romjai még huszonöt év múlva is fájó sebként csúfítják az ország testét. Amint én sem, hogy ebben a témában találhatok még Szolnokon újdonságot.
Nem tagadom: rettenetesen bosszant, hogy Szolnokon, lényegében bárhol, bármilyen reklámeszköz felállítható, és a legelképesztőbb kalózmarketing bevethető. A közterület mindenkié, így senkié. De a húsz méteren belül ottfelejtett táblakeretek mindenen túltesznek.
Az önkormányzati választást nem politikai ügynek tekintem. Sokkal inkább személyesnek. Amikor kvázi megállapodást kötök valakivel, valakikkel, hogy helyettem a lakóhelyemen miket oldjanak meg. Szóval, van egy listám, hogy mit várok a következő ciklus képviselőitől.
A város napján elhangzott, hogy hamarosan megújul a Pelikán szálló. Nem tudom, mit csinálnak ebből a konferenciaterem és wellness részleg nélküli, lassan negyven éves épületből. Azt viszont igen, hogy én az ország legnagyobb retró múzeumát nyitnám meg benne.
