Negyedik tánckoncert: Világcirkusz

Negyedik tánckoncert: Világcirkusz

Dátum:

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar immár negyedik alkalommal kezdi az új évet nagyszabású tánckoncerttel. A 2015. január 10-ei produkciót Világcirkusz címmel mutatják be a Nagyvárad Táncegyüttes, a Budapest Táncszínház táncosaival és több énekkarral közösen a Sportcsarnokban.

Ahogy hagyomány lett a Szolnoki Szimfonikus Zenekar új évi tánckoncertjéből, ugyanúgy hagyománnyá vált, hogy karácsonyig jelentős kedvezménnyel válthatók belépők a sportcsarnokbeli produkcióra. A január 10-én, szombaton este bemutatandó Világcirkuszra december 24-ig 2300 forintért árulják az egyébként háromezer forintos belépőket.

A negyedik, 2015-ös produkció sem szűkölködik sztárokban és meglepetésekben. A koncert zenei rendezője és karmestere ezúttal is Izaki Maszahiro, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, egyben a város főzeneigazgatója. A műsor házigazdájának ez alkalommal is Ókovács Szilveszter operaénekest, a Magyar Állami Operaház főigazgatóját nyerték meg. A hangzásról a Szolnoki Szimfonikus Zenekar mellett a Nemzeti Énekkar – karigazgató Antal Mátyás – és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus – karigazgató Molnár Éva -, míg a látványról a Dimény Levente vezette Nagyvárad Táncegyüttes és a Budapest Táncszínház művészei gondoskodik január második szombatján.

A produkció érdekessége, hogy a szimfonikusok vendégeiként fellépő nagyváradiak Mozart Rekviem című művére, a Juronics Tamás által rendezett Világcirkusz című produkciójukból mutatnak be részleteket. A negyedik tánckoncerten a nagy orosz lélek is kitárul majd a nézők előtt, hiszen ez alkalommal a világhírű orosz komponisták – Stravinsky, Borogyin, Muszorgszkij – dallamai játsszák majd a főszerepet.

– A zene nyelvén szólítjuk meg azokat az embereket is, akik nem járnak rendszeresen komolyzenei hangversenyekre – nyilatkozta a januári koncertről Izaki Maszahiro, a koncert zenei rendezője és karmestere. – Éppen ezért a tánc segítségével láthatóvá tesszük számukra a zenét. Olyan atmoszférát szeretnénk teremteni, melyben a közönség a ?látható zene? élményével találkozik.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Irány Tarján!

Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.

A naposabb oldalról

A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.

Visszahívó város

Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.

Csak a szépre emlékeznek

Sumákolás, szívatása, a kerek cipelése a szögletes gurítása. A Magyar Néprajzi Múzeum Katonadolog című kiállításának kurátorai egykori sorkatonákat kérdeztek emlékeikről. Szelepnyitást!