Országos reklám szolnoki képpel

Országos reklám szolnoki képpel

Dátum:

A következő hónapokban sokan fognak az országban találkozni a szolnoki Damjanich múzeum homlokzatával illetve a Kossuth téri Gördeszkás fiú szobrával. Bodó Gábor fotóművész képének köszönhetően ugyanis ezzel reklámozzák a Mozaik Múzeumtúra programot.

A fővárosi Párisi Nagyáruház gyönyörű Lotz-termében jelentették be január 27-én a Mozaik Múzeumtúra program indulását. Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet gondozásában, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával megvalósuló program célja, hogy a 6-16 éves korosztályt – és rajtuk keresztül talán a szüleiket is – minél több hazai múzeum és kiállítóhely meglátogatására rávegyék. Az egész akció kicsit hasonlít a hajdani, népszerű Tájak, Korok, Múzeumok mozgalomhoz, amikor a különböző kiállító- és emlékhelyek pecsétjeit lehetett egy kis füzetbe összegyűjteni. A február elsejével induló új programot országos matricagyűjtő játékkal kapcsolták össze, amiben csak akkor tudnak részt venni a fiatalok, ha valóban felkeresik a múzeumokat. Ahol természetesen mobil applikáció is működésbe léptethető lesz.

Az emberi erőforrások minisztere, az NKA alelnöke és az Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója által tartott sajtótájékoztatón, illetve az eseményről szóló képes beszámolók alapján, sokan szembesülhettek azzal, hogy a Mozaik Múzeumtúra reklámkampánya egy Szolnokon készült fotóra épül. A Bodó Gábor fotóművész által készített képen Kligl Sándor, Munkácsi-díjas szobrász Gördeszkás kisfiú című alkotása, illetve a Damjanich János Múzeum homlokzata látható. Mint megtudtuk, a hirdetésekre és szóróanyagokra kerülő fotóra azért esett a választás, mert remekül adja vissza a Mozaik Múzeumtúra üzenetét, azaz a gyerekek és a múzeumok kapcsolatát.

A programhoz kapcsolódó, a napokban megjelenő, 300 magyar múzeumot és kiállítóhelyet felvonultat, hiánypótló könyvbe is sikerült bekerülnie a szolnoki múzeumnak. Sőt, Szolnok azon kevés városok közé tartozik, amely a tervek szerint sorozattá bővülő kiadvány első kötetében nem csak egy kiállítóhellyel lehetnek jelen. A Damjanich múzeum mellett ugyanis helyet kapott benne a Kelet-Európában egyedülálló Repülőmúzeum is. A kiadványnak és a Szolnokot is reklámozó hirdetési kampánynak köszönhetően talán a két intézmény látogatottsága is nőhet a jövőben. Főleg, hogy a matricagyűjtő-füzetekbe való képek a szolnoki intézményekben is beszerezhetőek lesznek.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Hogyan éltek? Éltünk?

Magunkról, a Magyar Népköztársaságban egykor zajló életről nagyjából ugyanazt, sőt talán ugyanúgy lehetne elmesélni, ahogy teszi ezt Berlin egyik legnépszerűbb gyűjteménye, a DDR múzeum.

A szomszéd városháza

Nemcsak azért, mert a „szomszéd kertje mindig zöldebb”, hanem amiatt is, hogy a kecskeméti városháza felújítása kapcsán, az épületben lévő helytörténeti kiállítás irigylésre méltó.

Fotósok a forgatásokon

A hét kiemelt magyar film önmagában is elég lett volna, hogy meg akarjam nézni a Mai Manó Ház Felvétel! című kiállítását, amely a forgatások standfotósai előtt is tiszteleg(hetne).

Egy jó kávé mellé

Mikor nyílhatott Szolnok első kávéháza, és volt a városban kávémérés? A helyi rendőrkapitány vajon engedélyezte a 0-24 órás nyitva tartást? Jutott eszembe a Fő a kávé című kiállításon.