2026.04.30. (csütörtök)

Szolnok épült

Szolnok épült

Dátum:

Nálam idősebbek biztosan meg tudják mondani, hogy az egykori Dami lelátós, fedett medencéjének jellegzetes épületét mikor húzták fel. Egy képeslap tanúsága szerint ugyanakkor, amikor a színház melletti tízemeletest.

Nálam idősebbek biztosan meg tudják mondani, hogy az egykori Dami lelátós, fedett medencéjének jellegzetes épületét mikor húzták fel. Egy képeslap tanúsága szerint ugyanakkor, amikor a színház melletti tízemeletest.

Lehet azon veszekedni, hogy a Damit le kellet-e bontani, vagy sem. Ettől azonban az elbontás ténye tény marad. Azon viszont kár lenne vitatkozni, hogy a Damjanich uszoda évtizedeken keresztül sokak életében meghatározó hely volt. És amikor rábukkantam erre a felvételre, az is eszembe jutott, hogy az eldózerolt fedett medence épülete a maga nemében egész különleges volt. Igaz, csak a Tisza-part felől vagy a hídról nézve. Sajnos nem tudom, ki és mikor tervezte, volt-e benne valami plusz szándék, az azonban vitathatatlan – vagy csak a mából nézve tűnik úgy -, a maga nemében szép volt. És egy kicsit hiányzik is.

Ugyanezt nem tudom elmondani a fedett uszodával – a mellékelt képeslap tanúsága szerint – egy időben, a színház mellett épült tízemeletesről. Nem tudom elképzelni, ki volt az a városi főépítész, aki áldását adta ennek a förmedvénynek a felhúzására. Kíváncsi lennék, ki és mivel tudta megindokolni, hogy a három templom tornya által uralt látványba egy ilyen ordenáréval bele kell rondítani. Elhiszem, hogy azokból a lakásokból kitűnő a panoráma, de csak azért, mert a bent levők nem látják magát az épületet. Ha egyszer feltörne az olaj a Szandai-réten, vagy valamelyik gátoldalban rábukkannánk Attila valamennyi kincsére, és már tényleg nem tudnánk mire költeni a pénzünket, lenne egy bontási ötletem.

Mert be kell látnunk, hogy nem mindig hálás az utókor egy-egy építkezésért, vagy bontásért. És ugyanazt az épületet is tudjuk másként látni, ha ahhoz személyes emlékek fűznek.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Átnézünk a híd alatt

Weinstock Ernő 1928 és 1932 között készült fotóján látszik igazán, milyen szép volt Szolnok első vasbeton közúti hídja, amely alatt átnézve a Tisza-part akkori fejlődése is felsejlik.

Az Adyn 4 évvel korábban

Nem kétséges, hogy ez a fotó Szolnokon készült, miként abban is biztosak lehetünk, hogy nem 1978-ban, ahogy a nagyszerű Fortepan jelzi, hanem inkább 1974 nyarán. Egyszerű indokolni.

Sok kérdés még megoldatlan

Milyen célt szolgált ez a képeslap méretű kartonkép? A szolnoki Szabadság térről 1911 előtt készülhetett ilyen fotó? Gyömörey Félix házát akkor és azok építették, ahogy ma gondoljuk?

Szolnoki konflis, 1966

Abban nem vagyok biztos, hogy Szolnok utolsó konflisa látható ezen a képen, az azonban bizonyos, hogy a fogat a vasútállomástól a centrum felé indult az akkori Beloiannisz utca végén.