- Megvan? - Kérdezte halkan Bán Béla, miközben a Tünde egyik asztalánál ülő lánya fejére csókot nyomott. - Még szerencse, hogy délelőttönként senki nincs ebben a cukrászdában.
- Amikor jöttem, épp egy feldúlt vörös nő viharzott ki az ajtón - felelte a lány. - Itt bent meg egy szomorú pasas ült. Valami titkos viszony érhetett talán véget. A pincérek rólunk is azt hihetik, hogy a vén kecske nyalogatja a sót.
- Magának tegnap meg kellett volna halnia - vágta köszönés helyett a százados arcába Zita, majd lehuppant mellé a Tünde egyik asztalához. - Mi a frásznak kellett ránk rontania? Egyedül maga a felelős a vezérigazgató úr állapotáért, amit nem is fogom titokban tartani.
- Ne legyen csacsi! Se neki, se magának nem tenne jót, ha kiderülne, hogy nem a feleségével, nem az otthonában, viszont ruha nélkül, félreérthetetlen helyzetben lett rosszul - válaszolta nyugodt hangon a rendőr.
- Indulunk végre - rohant ki az előszobába Zita a Szapáry úti lakásban. Kadlacsek úr szemei először dühösen szikráztak, de ahogy végignézett a lengén öltözött nőn, minden mérge elszállt. - Megőrülök, ha még egy napot itt kell töltenem - lépett oda a kissé kövér, kopaszodó férfihez, és úgy húzta le a zakóját, mintha az útban lenne a többi ruhadarab eltávolításához. Az pedig csókolgatni kezdte, mint akinek még életében nem adatott ilyen lehetőség.
Hosszan sivító fékcsikorgás, majd mélyről bömbölő motorzúgás hasított bele a Mátyás király út hétköznapi morajába. Tünde megtántorodott, ahogy a fekete terepjáró megállt mellettük. A fiatal rendőrnek is kellett pár másodperc, hogy miközben a gipszelt karú lányt elkapja, felfogja az eseményeket. Érezte, szíve kiugrik a helyéről, a hátán pedig patakokban kezd csordogálni a hideg veríték.
A százados szótlanul nézett ki a fekete Opel kormánya mögül a fiatal közlekedési rendőrre és a Szigony begipszelt kezű pincérlányára a Hetényi kórházzal szembeni buszmegállóban. Mondhatta volna, hogy azonnal szálljanak be, mire azok ketten meg jelezhették volna, hogy tulajdonképpen az 1-es buszra várnak. Ehhez azonban túlságosan elcsigázottak voltak. Tünde ráadásul iszonyatosan fáradt is, így az ismerős arc láttán inkább nem tétovázott. A fiatal rendőr meg nem látta értelmét, hogy egyedül ücsörögjön a megállóban.
