Valamit ki kellene találni a filmek műfajának jelölésére, mert a jelenleg használatosak nagyon félrevezetőek tudnak lenni. Az első, egész estés nagyjátékfilmjét elkészítő – azt író, rendező és filmező – Reisz Gábor alkotást például vígjátékként jelölik. Persze, nem egy krimiről, sci-firől vagy horrorról van szó, de könnyed, kacagtató vígjátéknak sem nevezném. Még akkor sem, ha vannak benne kifejezetten csak a poénra utazó, mázas jelenetek. Ha nagyon meg kellene határoznom, akkor egy groteszk, életérzés filmről van szó, ami sokszor tart görbe és fájó tükröt a nézők elé.

Maga a történet elsőre egy olasz probléma. A 29 éves fiatalember, akit éppen elhagyott a barátnője, a mama hotelben találja magát. Bár, ahogy a főszereplő Ferenczik Áron és a mamát zseniálisan megformáló Takács Katalin kettősét elnézem, az anya korábban is egész lényével telepedhetett rá a fiára. Aki talán ennek is köszönhetően egy idegesítően tutyi-mutyi, a maga elvarázsolt világában élő figura lett. Ráadásul nem elég, hogy elhagyta a barátnője, még munkát is kellene találnia. A fiatal diplomások munkanélkülisége pedig már nem olasz, nemcsak európai, de magyar probléma is. És zseniális a jelenet, ahogy az érzéketlen, a már az üres széknek is a betanult szöveget daráló munkaügyi központos előtt kiderül: a főszereplő filmelméletet tanult az ELTE-n.

Miközben a srác gyötrődik a szétment kapcsolata miatt, és az anyja noszogatására munkát próbál találni, inkább a fővárosban bolyong, álmokat kerget és találkozgat a régi barátaival. Aki olykor úgy jelennek meg, mint a Kaukázus Tesco című klipjének a végén a bemutatkozó árufeltöltők. Négy elképesztő kocka, akik próbálnak a magyar valóságban érvényesülni, de közben elvágyódnak, ám soha sem indulnak el.

Nem úgy a főszereplő. Aki a főváros jellegzetes buli helyszínein tett görbe este filmszakadása közben rendel egy Lisszabonba szóló repülőjegyet. Amitől a pedáns és kicsit papucs apja – Kovács Zsolt szuper megformálásában – elsőre kiborul, aztán persze noszogatja, hogy menjen, próbálja ki magát külföldön. De ott sem lesz másmilyen, mint itthon, így hazatér, és nekem úgy tűnik, minden marad a régiben.

A történet nem túl bonyolult, a film pedig nem túl pörgős. Viszont vannak benne olyan filmes megoldások, amik azt jelzik, hogy egy új generáció kopogtat a magyar mozik ajtajain. Akik a legjobb filmes eszközökkel tudnak mesélni és véleményt kifejezni. A hűtlen barátnő sokszorosított megjelenése a főhős mögött, a Budapesten keresztül kígyózó, aztán egy mellékhelyiségben véget érő hosszabbító vagy a haverok tánca egészen első osztályú. Amikor pedig a főszereplő az anyját keresi telefonon, és a kapcsolás hosszú, idegesítő zenéjét hallgatva több évszakban átsétál a főváros számtalan tüntetésén és utcai eseményén, az minden képzeletet felülmúló megoldás.

Főleg, a lezáró jelenettel. Amit szemtelenség lenne a részemről elárulni. Mert hátha lesznek még olyanok, akik a héten jegyet váltanak a Tisza moziba a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmre.