2026.07.23. (csütörtök)

Vendégoldal

Szubjektív erdélyi mozaik

Erdélyt látni és visszavágyni. Minden hely egy újabb bejegyzés a bakancslistán. Szépségeivel és furcsaságaival együtt. Felejtsük el, hogy rosszak az utak, hiányosak a szolgáltatások! Nincs mire felvágnunk. Roncsok, szocialista főtér, felújított szecesszió és Napnyugta. Erdélyi mozaik.

Szőlő, fagyi, Vadkert

Soltvadkerten harmincnégy évvel ezelőtt jártam először és harminc év utoljára. Azt hiszem, pár ezer egykori, szolnoki Közgés, ha más számokkal is, de hasonló intervallummal tudná elmondani ugyanezt a mondatot. A szőlők, a táborok és a cukrászda is megvan.

Időutazós hosszúhétvége

Marosvásárhely híres Kultúrpalotáját ugyanazok tervezték, mint a szolnoki Arany János utca sarkán álló egykori Mezőgazdasági Takarékpénztár szecessziós épületét. De nemcsak ezért érdemes egy hosszúhétvégére felkeresni Maros megye székhelyét. Az időutazás csak hab a tortán.

Tisza-parti élmények – de nem Szolnokon

Eljön a pillanat, amikor egy szolnoki hűtlen lesz a Tiszaligethez, mert normális körülmények között szeretne brűgölni. Még szerencse, hogy harminc kilométeres körzetben több alternatíva kínálkozik. Tiszakécskén, a Tisza-parti Gyógy és Élményfürdőben is egyre több a szolnoki.

Csodálatos kis világ

Őszintén kívánom mindenkinek, hogy saját szemével láthassa a világ legnagyobb terepasztalát. Szolnoknak meg, hogy úgy tudjon sáfárkodni a még meglévő, pusztuló barnamezőivel, egykori ipari területeivel, mint Hamburg. Ahol sok világraszóló csoda mellé egy ilyen helyen csináltak újabbat.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum