Bödőcs Tibort nem azért tartom mindenidők legjobb magyar humoristájának, hogy miket mond, hanem azért az ütemérzékért, ahogy a gondolatait előadja. Ami azonban írásban nem működik. De attól, hogy második könyve alapján egy rossz író, humorista nimbusza nem változik.
A múzeumok egy része tavaszig zárva. A jobb éttermek többsége csak csütörtöktől szombatig várja a vendégeket. Azért persze el lehet csípni olyan dolgokat is, ami ilyenkor, ősszel sokkal jobb, mint turistaszezonban. Például a Folly arborétum, ahonnan gyönyörű a kilátás a Badacsonyra.
Más országban vendégeskedni és látni, az ottani mást és jobbnak tűnőt észrevenni, nem önmagunk megcsúfolása vagy elárulása, hanem egyfajta tanulás. Mi mindenen lenne jó itthon változtatni, mi mindent lenne érdemes hazahozni. Például a dán fővárosból. Ahol valóban művészek terveznek.
Tudom, hogy máshol sincs kolbászból a kerítés, meg azt is, nem szégyen másoktól tanulni. Barcelonában kissé túlnyomják a graffitizést, ugyanakkor irigylésre méltóan kitalált a tömegközlekedésük. A kötelező turistamágnesek mellé pedig egy magyar vonatkozású szobra is beférhet.
Történt, hogy a járási székhely Szentes múzeuma élére új igazgató került. Akiről úgy hírlik, feltette azt a triviális kérdést, mivel lehetne minél több embert becsalogatni a múzeumba. A héten záró Omega kiállításra 20 ezren voltak kíváncsiak. A Farkas Berci előtt tisztelgő hamarosan nyit.