Utasítható alattvaló vagyok, avagy minél jobban kiszolgálandó ügyfél? A monopolhelyzetben lévő szolgáltatók szolgáltatnak vagy a legsötétebb állampárti hagyományokat ápolják? Nem értem.
Amelyik a Millér felé vezető műút egyik leágazásában fejezte be korábbi életét. Pedig milyen szépen indult minden, még a Domusban. Csak megöregedett. Kiment a divatból. Senkinek se kellett. Így hát korábbi otthonából kivitték, a lépcsőházban lecipelték, utánfutóra felrakták, Szolnokon átutaztatták, majd a természet lágy ölén magára hagyták. Vagyis nem magára. Ránk. Mindenkire, aki megcsodálhatja az őszülő bokrok alatta színes, kissé ódivatú huzatát.
Az 50+ nemzedéket, amelyik fél életét ugyanazzal élte le? A negyvenes kétgyerekes anyukákat? A vígjátékot? A mozit? A nézőket? Van az a pénz, ami mindent felülír? Van, amit nem szabadna.
Sumákolás, szívatása, a kerek cipelése a szögletes gurítása. A Magyar Néprajzi Múzeum Katonadolog című kiállításának kurátorai egykori sorkatonákat kérdeztek emlékeikről. Szelepnyitást!
A medencék száma alapján a nyolcvanas években élte fénykorát a szolnoki strandélet. A húszas években viszont esély lett volna rá, hogy igazi fürdőváros legyünk. Pancsoló Szolnok előzetes.
Ez a fotó szerintem abban az évben készült, amikorra eredetileg Szolnok első buszpályaudvarának az átadását tervezték. Erre bő egy évvel később, fél évszázaddal ezelőtt kerülhetett sor.
A Járműjavító ismeretlen brigádjának egykori naplójából került elő egy 1984-re datált fotósorozat a MÁV sporttelepről. Abban az évben nyolc helyen lehetett medencében fürdeni Szolnokon.
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Képeslapok alapján jelenleg csak azt jelenhetem ki biztosan, hogy 1905 és 1907 között Szolnokon már bringáztak, a két háború között pedig árusítottak is kerékpárt. A képek mesélnek.