A szocialista megyeszékhely Szolnokon lényegében négy évtizeden keresztül a legfontosabb téma a lakásépítés volt. Nem véletlen, hiszen az ötvenes évek közepére a háború előtti lakosságszámát elérő város a rendszerváltásig, lélekszámát tekintve, duplájára nőtt. Az a kor sajátossága volt, hogy „felszabadulás” évfordulójának a környékén – azaz minden év áprilisában – még hangsúlyosabbak lettek az átadott és a tervezett lakásokról szóló beszámolók. Hetven évvel ezelőtt például arról adtak számot, hogy 1956-ban csak a Ságvári körút – ma Boldog Sándor István körút – 150 új otthont adnak át, miközben az olajipari vállalat 48 lakást épít, a Tiszamenti Vegyiművek lakótelepén pedig 28 készülhet el. És itt nyugodtan megemlíthetjük, hogy a lakosság rendelkezésére bocsájtható otthonok száma azzal is növekedett, hogy a TITÁSZ és az olajipari vállalat is székházakat épített Szolnokon, azaz az addig irodának használt lakások visszakaphatták eredeti funkciójukat.

Az otthonteremtés mellett más beruházásokról is beszámolt a korabeli megyei napilap 1956 áprilisában. Például befejezéséhez közeledett a Szolnoki Szabadtéri Színpad építése, ami az egykori papkertben, a belvárosi nagytemplom és a Tisza-part között kapott helyet. A cikk szerint a földmunkák után már a 26×80 méteres színpad alapozásán dolgoztak, amire majd egy 12×10 méteres, parkettázott rész is kerül. Az építmény közel négy évtizeden keresztül szolgálta a szolnokiakat. A színpad átadását ugyanúgy 1956. május 1-jére tervezték, miként a Vidámkerti Halászcsárda – azaz a Tiszaliget bejáratánál, a későbbi Aranylakat helyén lévő vendéglő – egy teremmel történő bővítésének a befejezését is, ahol két söntést kívántak elhelyezni, hogy majálisozó dolgozók hangulatát ne rontsa a sorban állás.

Egy évtizeddel később, 1966 áprilisában is több hír jelent meg a szolnoki lakásállomány bővítéséről. A második Zagyva-híd lábánál, a Ságvári körút végén folyamatosan tűzték ki az első panelházak alapjait, amelyeket a beszámoló szerint egy hónap alatt készre szereltek. Feltételezem, ezek ugyanazok a négyemeletesek, amelyekről egy másik cikk is beszámolt, számszerűsítve, hogy abban a hónapban egy 44 lakásos tömböt, júniusban pedig kettő darab 24 lakásos társasházat adnak át. Közben pedig épült az út másik oldalán az öt darab 44 lakásos ház is, amelyek műszaki átadását még annak az évnek a végére prognosztizálták.

A lakosságszám növekedése sokféle, újságcikkekben is tetten érhető következménnyel is járt. A Ságvári körút akkor már másfél évtizedes folyamatos fejlesztése például azzal, hogy 1966-ra átláthatatlanná vált a házak számozása, miközben a városi tanács döntött arról, hogy az út folytatása, a Zagyva-hídtól az akkori szovjet laktanyáig, Dr. Sebestyén Gyula nevét viselje. Ugyancsak a népesség emelkedésével összefüggő 1966. áprilisi hír volt, hogy Szolnokon 20 ezer (!) ember étkezett üzemi konyháról, illetve a helyi tömegközlekedés korszerűsítése érdekében, a Verseghy gimi melletti Lenin-szobornál adtak át Szolnoknak a hét darab Ikarusz 66-os (Faros Bözsi) városi buszt, miközben a pótkocsis járatokat se tudta nélkülözni a város. Ugyanakkor az áramellátással lehetett némi probléma: egyik vasárnap este hiába akarták a Szolnoki Szigligeti Színházból élőben közvetíteni A Szabin nők elrablása című darabot, a tévéadás első perceiben kétszer is összeomlott a hálózat, így a műsor elmaradt.

„Hazánk felszabadulásának” 31. évfordulóján, az ötödik ötéves terv kezdetén, azaz 1976 kora tavaszán a szolnoki városi tanács arról adhatott számot, hogy a Jubileumi tér környékén összesen 1138 darab lakás épül. A tanácsülés idején már megkezdődött a 24 emeletes birtokbavétele, a tér túloldalán lévő, úgynevezett íves 10 emeletesekből pedig kettőt – összesen 118 lakást – adtak át a lakóknak 1976 áprilisában. Mindezeken túl 1976-ra ígérték a 121 lakásos Y-ház átadását a MÁV-dolgozóinak, míg az úgynevezett MESZÖV-házak 120 otthonát – a Bajcsy út felé – a nyárra prognosztizálták a kivitelezők. Közben persze alapozták a város legnagyobb általános iskoláját, a 24 tantermes Dr. Csanádi körútit, a Szolnok ABC-t, és lassan, de készült a vasutasok művelődési háza is. És ekkor már nem ez volt a legnagyobb építkezés a városban, hiszen, mint az 1976. áprilisi cikkben olvasható, a Széchenyi lakótelep beruházása már olyan méreteket öltött, hogy ott külön dolgozói boltot kellett nyitni az építőknek.

Szolnok fejlődését persze nemcsak a lakások szimbolizálták, de például a Temető utcai orvosi rendelő átadása is, amire 6 millió forintot költött a város. Vagy éppen a helyi tanács Útfenntartó üzemének a jelentése, miszerint nemcsak a Jubileumi tér parkosítását kezdték meg 1976 tavaszán, de összesen 120 ezer (!) tő virágot is kiültettek Szolnokon. És nemcsak a belváros fejlődött. Elkészült például a 95 négyzetméteres Evezős csárda a Holt-Tisza akkori 4-es főút felőli végén, amihez a megyei tanács 600 ezer forintot adott. A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat azonban ennyiből nem tudta volna felépíteni, ám a Kozmosz, a Kun Béla és a Tisza Antal szocialista brigádok társadalmi munkában, külső segítség nélkül minden munkát elvégeztek. És talán a frissen indított 6Y-os busszal mentek a megnyitóra.

A szolnoki lakásépítés lendülete a hetedik ötéves tervidőszak elején, azaz 1986-ban sem hagyott alább, sőt! A Keskeny János – ma Pozsonyi – úton az év áprilisában adták át a 125 lakásos garzonházat, amiben főleg fiatal értelmiségiek kaptak otthont, négyzetméterenként 15.250 forintért. Ez majdnem egy ezressel volt drágább, mint a Széchenyin, a Rigó József utcában átadás előtt álló 522 lakásos tömb négyzetmétere, ahol 14.100 forintért lehetett kisebb-nagyobb lakásokhoz jutni. És ez nem minden, hiszen Szolnoki Épszöv kivitelezésében jó ütemben haladt a Tófenék úton a 123 lakásos, úgynevezett „nyugdíjas ház” építése, ami anno egészen különleges kezdeményezésnek számított.

Kisebb volumenű hír volt, hogy a Jókai utcában akkor még létező óvoda egy részét az állapota miatt le kellett bontani, helyére játszókert került, illetve volt egy ígéret, miszerint a Tófenék utca felé átjárót nyitnak majd. Ebből végül nem lett semmi, viszont a város pénzügyi tervének elfogadásakor olyan tervek hangzottak el, amelyek többsége megvalósult: a Széchenyin felépült egy újabb 24 tantermes általános iskola, elkészült a sportcsarnok, az Újvárosi iskolát 8, a Rákóczit 4, a Vargát 6, a Pálfy-t és a 633-ast 4-4 tanteremmel bővítették, ami érthető is, hiszen 1988-ra 12 ezer szolnoki általános iskolást prognosztizáltak. Azt nem tudom, hogy a hat tantermes építőipari szakközépiskola végül megvalósult-e valahol. Miként azt sem, hogy a nagy tervek egyik forrásának szánt városi kötvénykibocsátás végül hogyan futott ki, hiszen az 1986-ban beígért 11%-os kamat akkor még viszonylag jól hangzott, ám a futamidő végén, 1992 környékén már nem annyira.