Az akkor már bő két évtizede Szolnokon élő és dolgozó Szigeti Henrik, udvari fényképész felvétele 1915-ben készült. Ezt onnan lehet tudni, hogy a szolnoki Kisné – Kis Jakabné, máshol Kissné – kiadásában megjelent képeslap hátsó oldalára ezt az információt is rányomták. Így ez az utólag színezett képeslap azon kevés szolnoki, fotós anzikszok közé tartozik, amelyekről pontosan tudható a kiadója, a fotósa és a fotózás dátuma is. A mából nézve érthetetlen, hogy ezeknek az információknak a közléséről miért szoktak le a kiadók. Igaz, amíg én is használtam képeslapokat, számomra is irreleváns volt mindez. Ebben az esetben azonban az is biztos, hogy Kisné kiadvány még az első világháború utáni években is forgalomban volt, hiszen a gyűjteményemben lévő példányát csak 1922. augusztus 19-én postázták Szolnokról Budapest hetedig kerületébe.

Amennyiben Kisné nem ilyen gondosan járt volna el, akkor az egykori szolnoki vár területén látható építmények segíthetnének abban, hogy megtippeljük a fotó készítésének lehetséges időpontját. Mivel a felvétel bal szélén – az 1926-ig álló Zagyva fahídon túl – nemcsak a Szolnoki Művésztelep jellegzetes műteremházai és a művártorony fedezhető fel, hanem a Damjanich-emlékmű is ott fehérlik, kimondható, hogy egy ilyen kép csak 1912. március közepe után volt elkészíthető. A lehetséges záró időpontot pedig a Vártemplom toronysisakjának az alakja segítene meghatározni, hiszen a képen látható, egyenes vonalvezetésű szerkezet a román ostrom idején, 1919-ben semmisült meg. A jelenlegi vonalvezetést pedig csak az 1920-as évek elején kapta meg a torony, tehát e lap feladója, már az új toronysisakot láthatta, amikor ezt az anzikszot küldte. A fentiek alapján így azt lehetne mondani, hogy a képeslaphoz használt fotó készítője csak 1912 és 1919 kora nyarai között készíthetett ilyen felvételt.

Abban is biztosak lehetünk, hogy a Szolnok képes krónikásának is tekinthető Szigeti Henrik ezt a felvételt csak a „szép Tisza-hídról”, azaz a város első vasból és betonból épített közúti átkelőjéről – a jelenlegi belvárosi híd őséről – készíthette. Merthogy azt 1911 júniusában adták át, tehát nagyjából kilenc hónappal azt megelőzően, hogy onnan már látható legyen a Damjanich-emlékmű. Azt persze érdekes lenne tudni, hogy Szigetit mi motiválta e kép elkészítésében. Szerintem legkevésbé az egykor vár területén látható épületek megörökítése. Inkább talán a kora nyári zöldár dokumentálása, ami viszonylag magas vízállást eredményezett 1915-ben a Zagyva és a Tisza torkolatában. Persze ettől még roppant érdekes a mai olajos házak helyén akkoriban működő fatelep miatt a vízen tárolt faanyag, miként a Zagyva-híd közelében kikötött dereglyék vagy bőgős hajók is, amelyek az első világháborúig még rendszeresen horgonyoztak itt.

De hát úgy tűntek el a Tiszáról a szállítóhajók, mint az úsztatott fa és a város „lábait” minden évben többször nyaldosó árvizek. Még szerencse, hogy régi fotókon, és még régebbi képeslapokon ránk maradtak az emlékeik.