Jenei: Rézhíd, ezüstpalota, aranygomb

Jenei: Rézhíd, ezüstpalota, aranygomb

Dátum:

A csodában nem hiszek, ám léteznek jelenségek, amelyeket akár annak is nevezhetünk, ha nem is a szó vallási értelmében - noha éppen egyházi építményhez kapcsolódnak.

A napokban írtam a vártemplom sisakjának felújításáról, megszépüléséről, hogy rézlapokkal borították, illetve a templomgombot s a fölötte lévő keresztet aranyfüsttel vonták be.

Jövök hazafelé egy minapi délutánon, s a Zagyva város felőli partjához érve az akkor még jóval szélesebb medrű folyóban megpillantottam a rézhidat. Mert ha a nap és a hold vízen tükröződését arany- és ezüsthídnak nevezzük, mi másnak mondtatnám a hullámokon sárgás-vörösen táncoló napsütötte templomtorony képét. Rézhíd. Ameddig a legidősebb királyfi jut a mesékben.

Másnap délelőtt lakásunk a templomtoronnyal ellentétes irányba néző szobaablakán kipillantva furcsa, vöröses fény villant szemembe a szemközti épület lépcsőházának üvegéről. A felület egyenetlen síkjai összetörték ugyan a tükröződő látványt, s inkább a rézszínű fényfoltok ébresztettek gyanút, de azután már nem volt nehéz megtalálnom a nézőpontot, ahonnan toronysüvegformává állt össze a kép, s fölötte felismerhetőn sárgállott a kereszt is.

Tegnap már sötétedés után, utcalámpafényben indultam a városba, s egy furcsán sárgálló, öklömnyi csillagszerűséget vettem észre a fák fölött, a templomtorony irányában. Úgy tűnt, mintha önálló fényforrás lenne, belülről világítana valami a templomkereszt alatt. Közelebb érve láttam, hogy a paplak kerítésénél felszerelt reflektor súrlófénye tört meg úgy a keresztalatti aranyozott gombon, hogy az szinte csillagot képzett a környék fölé.

Visszafelé jövet is a fények furcsa játékát bámészkodtam meg-megállva, amikor elgurult mellettem egy járőrautó, majd a pár méter utáni buszmegállóban megfordult. Eltévedt, szólt ki a nyitott ablakon a kocsiban ülő rendőr. Dehogy, feleltem, kitapintva a farzsebemben lévő igazolványomat, csak a templomtornyot nézegetem. Észrevette már, hogy milyen különösek a fényei?

A járőr szó nélkül, lépésben hajtott tovább, de hogy fölnézett-e a toronyra, azt nem figyeltem meg.

Jenei Gyula

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Irány Tarján!

Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.

A naposabb oldalról

A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.

Visszahívó város

Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.

Csak a szépre emlékeznek

Sumákolás, szívatása, a kerek cipelése a szögletes gurítása. A Magyar Néprajzi Múzeum Katonadolog című kiállításának kurátorai egykori sorkatonákat kérdeztek emlékeikről. Szelepnyitást!