2025.10.21. (kedd)

Szolnoki házak (23.): Vízilabda Aréna

Szolnoki házak (23.): Vízilabda Aréna

Dátum:

Egy lassan nyolc évtizedes adósság törlesztődik novemberben a tiszaligeti Vízilabda Aréna megnyitásával. A pár éve épült pólómedence fölé emelt létesítményben minimum félezer ember nézheti kulturált nézőtérről, a végre normális körülmények között készülő szolnoki vízilabda csapat mérkőzéseit.

A Tiszaligeti Strandfürdő nagymedencéje mellett pár éve készült el az a 33,3 méteres medence, ami fölé idén júniusban kezdték építeni, a remélhetőleg novemberben megnyíló Vízilabda Arénát. Az épület terveit Horváth Ferenc vezetésével az Archilak Kft. készítette, és mint október elején láthattuk, nem csak a pólós medence befedéséről szól a beruházás.

Az önkormányzat tulajdonában lévő telken, az úgynevezett TAO-ból – amikor a cégek a társasági adójuk egy részét nem az államnak fizetik be, hanem például egy sportegyesületnek adják át – származó 870 millió forintnak köszönhetően épül meg az aréna, a körülötte lévő parkoló, és a mögötte található sportudvar. Az ingatlan állami tulajdon lesz, viszont 15 évig a Szolnoki Vízilabda SC Kft. kezeli.

A Tiszaligeti sétányra nyíló főbejárat előtt körülbelül hatvan parkolót alakítottak ki, ami a számítások szerint a mérkőzések idején is elegendő lesz. A lépcsőhöz vezető járda mellett már október elején is láthatóak voltak annak a három szobornak az alapjai, amelyek a megnyitóra kerülnek a helyükre. Mint az arénát megmutató Mohi Zoltán, a Szolnoki Vízilabda SC Kft. ügyvezetője – aki egyébként 510-szer szállt szolnoki színekben medencébe, és tagja volt a Szöulban 5. helyen végző vízilabda-válogatottnak is – elmondta, Hasznos István, Dr. Boros Ottó és Kanizsa Tivadar szobrai kerülnek ide.

– Mind a hárman a szolnoki vízilabda sport kiemelkedő alakjai. Pogány Gábor Benő Hasznos Istvánt ábrázoló szobra eredetileg a Damjanich uszodában állt, és most az új Dr. Boros Ottó és Kanizsa Tivadar szobrokkal együtt kerül az aréna elé. A szobrok felállításának a költségeit közadakozásból, a kft. saját pénzéből, illetve Nyerges Zsolt felajánlásából fedezzük.

Mint az ügyvezető elmondta, az aréna bejárata mellé egy negyedik szobor is kerül. Hogy mit fog ábrázolni, október elején még nem tudta megmondani, mivel a műalkotás az építők ajándéka lesz.

A főbejáraton belépve balra a ruhatárat és a büfét találjuk. Ezek mögött kaptak helyet az öltözők, ahol a szolnoki nagycsapat tagjainak végre saját, névre szóló szekrényeik lesznek. A bejárattól jobbra az emeletre lehet feljutni, ahol az üzemeltető irodái mellett egy másik öltöző, tárgyalóterem, illetve a medencetérre nyíló, tágas konditerem kapott helyett.

A medencetérben 530 néző leültetésére alkalmas fix lelátót alakítottak ki, ahová a vendégcsapat szurkolói külön ajtón keresztül tudnak majd bejutni. A pólómérkőzések tartásához megfelelő méretű medence gépészete is megújult a beruházásnak köszönhetően. A nézőtérrel szemben pedig kialakítottak egy olyan emelvényt, ahonnan a mérkőzések televíziós közvetítése is megoldható. Mint megtudtuk, a megnyitóra helyére kerülnek a legkorszerűbb kijelzők és kivetítők is. A beruházás részeként az aréna mögött egy nem fedett termálmedencét is építettek, illetve a jelenleg még felvonulási területnek használt placcon a felkészülést segítő, korszerű burkolatú sportpályák épülnek majd.

– Évtizedek óta várt beruházás valósul most meg – mondta Mohi Zoltán. – Ezzel nagyon sok magyar pólócsapathoz képest végre jobb körülmények közé kerülnek a szolnoki sportolók. Természetesen nem emiatt leszünk majd bajnokok, de a játékosok, a közönség és az utánpótlás számára is fontos, hogy normális körülményeket tudunk biztosítani. Azt hiszem, azok a szülők, akik a hideg őszi edzések miatt nem szívesen engedték le a gyerekeiket edzeni, örülni fognak az új arénának. A kulturált körülmények között zajló meccsek pedig talán még több embert vonzanak majd a nézőtérre.

Mohi Zoltán elmondta azt is, hogy a szolnoki Vízilabda Aréna a nagyközönség előtt is nyitott lesz olyankor, amikor sem mérkőzés, sem edzés nincs benne. Mivel azonban a beruházás révén sem lett több vízfelület Szolnokon, a rendelkezésre álló idő 95%-ában a pólósok, illetve délelőttönként a helyi iskolák használják majd az új létesítményt. Így, aki saját szemével szeretné látni Szolnok legújabb épületét, annak vagy az átadóra tervezett gálára, vagy a majd itt zajló vízilabda mérkőzésekre kell kilátogatnia a Tiszaligetbe.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Városnegyed az állomás előtt

A szolnoki állomás új helye is kellett e városnegyed létrejöttéhez. De épp oly fontos volt az Eötvös téri víztorony, a Baross utcai iskolasor megépítése, mint a Jubileumi tér létrejött.

Tiszaliget a Tiszaliget előtt

Nem világos, hogy mikortól használjuk ezt az elnevezést, az azonban biztos, hogy amit ma Tiszaligetként ismerünk, alig hetven éve kezdett kialakulni. A következő Élő blogSzolnok elé.

Szolnok negyede

Szolnok legfiatalabb városnegyede nincs fél évszázada, hogy lakott, és története is maximum plusz másfél évtizedre nyúlik vissza. Viszont ma miden negyedik szolnoki a Széchenyin él.

Visszafelé az időben

Négy évtizede csodálatos álmokat szőttek a szolnoki Tabánról. Ugyanakkor 3 forintra emelkedett egy gombóc fagyi ára, a helyi színház és rádió pedig új vezetőt kapott. Régi augusztusok.