2025.12.7. (vasárnap)

Utcasoroló (27.): Szántó körút

Utcasoroló (27.): Szántó körút

Dátum:

Amíg nem néztem utána, addig azt hittem, a Szántó körút egy agrárszocialista vezérről kapta a nevét. Most már tudom, hogy az egyik legrégebbi szolnoki utcáról van szó, ami a látszat ellenére a város elmúlt százhúsz évének történetét is őrzi.

(Nyári ismétlés. Ez az írás 2014. április 4-én jelent meg először.)

Aki ott lakik, az biztosan tudja, hogy hol kezdődik és meddig tart a Szántó körút. Viszont, aki csak naponta áthajt rajta autóval vagy busszal, az lehet, hogy nem tudná pontosan megmondani, melyik az első és az utolsó épülete.

A Szántó körút a Várkonyi téri 18 emeletes ház tövében kezdődik, de természetesen a toronyház még a téren és nem a körúton áll. Az utca első, páros házszámmal jelölt ingatlana a 18 emeletes mögött, az osztott pályás úttestre merőlegesen álló, négyemeletes szalagház. A közterület 1-es számát pedig a majdnem vele szemben lévő, egykori Várkonyi ABC viselheti. Ennél kicsit bonyolultabb megmondani, hogy hol van a körút vége, mivel a Csokonain túl, nagyjából az egykori Délibáb úti iskola környékén kettéválik. A páratlan oldal a sínek felé fut tovább, míg a páros egy erős bal kanyart véve a gyorsétteremnél ér véget.

Akár azt is gondolhatnánk, hogy a számozás a körút egyes részeinek korát is kijelöli. Ám a közterület eleje csak a hatvanas években jött létre, jó néhány régi kertes ház szanálásával. Hogy bő fél évszázada milyen házak állhattak a Pozsonyi és a Várkonyi között, arra talán az egyik utolsó példa a körút és a Kassai út sarkán még álló, romos épület.

A Szántó körút születése egyébként szorosan összefügg a Szolnok egészét érintő, a hatvanas évek elején indított átalakításokkal, aminek tervei legalább tíz évvel korábbra nyúlnak vissza. Már az egykori Ságvári körút és új Zagyva-híd kialakításakor is nyilvánvaló volt, hogy erre a tengelyre keresztirányú, nagy forgalmú utak csatlakozhatnak majd. Ezért jött létre a Várkonyi tér, amibe egyik oldalról a valamikori Kun Béla, másik irányból pedig a Szántó körút lett bevezetve. A két körút közül a Szántó építése kezdődött korábban. A Várkonyi téri 18 emeletes, illetve a körút mindkét oldalán mögötte álló bérházak – nagyjából az iskoláig – 1970-re készen voltak. Ám ezzel jó tíz évre meg is rekedt a körút további fejlesztése, hiszen az építkezések nem a Szántó mentén, hanem a rá merőleges Kassain és Kolozsvárin folytatódtak.

Az egykori Keskeny János – ma Pozsonyi – és Kassai út közötti szakaszon csak a nyolcvanas évek elején épültek meg az újabb négyemeletesek. Majd pedig körforgalmon túl álló, immár sátortetősre tervezett emeletes házak következtek. Miközben a szolnoki lakásépítés igazi súlypontja a Széchenyi lakótelepre helyeződött át, ahol a hetvenes évek közepétől bő tíz éven át tömegesen épültek a házgyári lakások.

Maga a Szántó körút hivatalosan 1971-ben jött létre, amikor összekötötték a Várkonyi és Pozsonyi közötti új, korábban nem létező szakaszt, a Pozsonyin túl a Rékasi felüljáróig tartó, legalább száz éves Szántó utcával. Ha jobban belegondolok, valami kifürkészhetetlen szerencsének köszönhető, hogy a régi és az új összekapcsolásakor csupán a közterület típusát változtatták meg, magát a nevét nem. Holott 1971-ben akár Lenin körút is válhatott volna a fejlődést jól példázó utcából. Ám megőrizte a régi szakasz már 1894-ben rögzített nevét, ami arra utal, hogy a XIX. század végén valahol itt húzódott Szolnok határa, azaz ezen túl már szántók voltak.

A körút tehát három jól elkülöníthető, történetében is különböző szakaszra osztható. Az eleje a hatvanas években indult lakásépítésre emlékeztet. A páratlan oldalon a Kassai és a Csokonai között a nyolcvanas évek emlékét őrzi, míg páros oldalon a Kassaitól a gyorsétteremig a XIX. század nyomait és nyolcvanas évek végétől jellemző bizonytalanságot érhetjük tetten. Az ez utóbbi szakaszon található mindenféle társasházak, a megmaradt régi épületek, a beékelődő Csokonais házak azt mutatják, hogy legalább harminc éve nincs koncepció ennek az utcának a fejlesztésére. Pedig a Szántó körút a város egyik legfontosabb közlekedési útvonala lehetne, aminek tehermentesítenie kellene az Adyt, a belvárost, sőt a Tisza-partot is. Amihez a két oldalára építhető házaknak is igazodniuk kellett volna.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kossuth téri fordulópontok

Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.

Szolnok 900 (24.): Matrica, jelvény, tálka

A Szolnok első írásos említésének 900 éves évfordulója köré szervezett jubileumi eseményekről senki sem távozhatott üres kézzel. Ha más nem, egy matrica került a megjavított autójára.

Generációk körútja

Van ma Szolnokon olyan városfejlesztési vízió, ami 80 év múlva valósul meg? A 19. század végén volt ilyen. Ennek eredménye a Ságvári, azaz mai Szapáry út és Boldog Sándor István körút.

A Gázolástól a TOMI játékig

Bírósági tárgyalás a városházán, a teljes hosszában elkészült Ságvári körút új neonfényei, irodalmi műsorok három helyen a városban, illetve az első videotéka. Egykori szolnoki októberek.