A Damjanich utca Szolnoknak az a közterülete, aminek a páros oldala lényegében a belvárosi Tisza-híd felhajtója. Régi térképeket és képeket nézegetve az elmúlt száz évben már hasonló lehetett a helyzet, de nem gondolnám, hogy korábban állt volna bármilyen épület az utca azon oldalán.
A Damjanich utca, ha akarom, a Kossuth útból, ha akarom, a Szabadság térből nyílik, a vége pedig talán, a Béres József sétánynál, azaz a Tiszánál található. A kezdő pontot azért nehéz meghatározni, mert a Damjanich utca 1-es szám, az egykor földszintes Scheftsik-bazár helyén, az 1900-as évek elején épített és a Lengyel légió utcáig nyúló bérház. A kétemeletes, klasszicizáló épület – aminek a sarkán ma a Halászcsárda étterem működik – egyébként Szolnok legnagyobb kiterjedésű bérháza, aminek így egy része a Kossuth úti, másik pedig a Szabadság téri házakkal van szemben. Az utca végét meg azért nehéz pontosan kijelölni, mert ugyan a harmincas években kiadott térképen még egyértelműen a Tiszáig ért, időközben azokban többször átnevezett közpark lett ott, amit pár éve a szolnoki végzős középiskolások tiszteletére ültetett fákkal bővítettek.
A magam részéről biztos vagyok abban, hogy a mai Damjanich utca helyén lévő közterület a XIX. század közepétől létező, sőt kifejezetten forgalmas útja volt Szolnoknak. Merthogy a Tószeg és az első vasútállomás irányából, a Sóház úton keresztül érkező vagy arra tartó, és mondjuk a mai parkok helyén lévő állatpiacokat felkeresők erre tudtak fel- és lejutni a hídra. Főleg, ha a század közepétől növekvő város központját, a fő- vagy piacteret el akarták kerülni. Miután a híd közelében lévő kikötők és az itteni malom is igényelte a gyors megközelítést, szerintem az utca forgalma az első világháborúig nem nagyon csökkent.
Fontossága és elhelyezkedése okán úgy gondolom, hogy az első utcanévjegyzékben már szerepelnie kellett. Azt azonban nem tudom, és nyomát sem találom, hogy milyen néven. A fentiek okán arra viszont fogadni mernék, hogy az utca mai elnevezésére a XIX. század végén sor került, így nagyjából egyidős Kossuth és a Szabadság térrel valamint a Szapáry úttal. Mint Cseh Géza a szolnoki utcanevekről szóló könyvében írja 1926-ban már biztos, hogy az aradi vértanú nevét viselte, és szerencsére ez azóta sem változott.
A Damjanich utcának a második világháborúig két mellékutcája is volt. Az egyik a színháztól induló Park utca, ami lényegében a mai Verseghy parkot vágta két részre, és a harmincas évek elején, a Kellner Gyula utca kialakításával tűnhetett el. A másik a Honvéd utca, ami pedig a mai Kassai söröző mellől indult és a megyeháza sarkáig tartott, megszűntetése pedig a Damjanich uszoda építésével függött össze. Az utca háború utáni forgalmára az 1949-ben megnyitott Damjanich uszoda volt a legnagyobb hatással, arculatát pedig az 1962-ben befejezett hídépítés formálta át leginkább. Mai kinézetét az uszoda 2006-os elbontása után, a pár éve befejeződött park rekonstrukcióval nyerte el.
Mivel a szolnoki tiszai átkelő, illetve a hajdani vár várárkát jelentő mai Zagyva-meder közelében fekszik, a magam részéről megkockáztatnám, hogy egy olyan utcánkról van szó, ahol a névadó is járhatott. Valószínűleg 1849 márciusának elején, amikor bevette a szolnoki várat. Ezért sem volt véletlen, hogy az utca végén 1984-ben felállították Győrfi Sándor Damjanich János honvéd tábornok mellszobrát. Amit azonban sokan Marx portréjának néztek – némi okkal, hiszen akkoriban ezt a nevet viselte a mai Verseghy park -, így rendszeresen ledöntötték. Így az utca névadójának szobra ma már az ugyancsak az ő nevét viselő múzeum bejárata alatt látható.
