„Ifjúságsegítéssel foglalkozó irodát adtak át a megyeszékhelyen (…) az iroda információszolgáltatással és tanácsadással segíti a jövőben a fiatalokat a pályaválasztás, karriertervezés, munkakeresés és a továbbtanulás terén. (…) az iroda a tájékoztatás mellett programokat szervezve – a tervek szerint közösségi térként is megjelenik a tizenévesek mindennapjaiban (…) a városi autóbusz állomás közelsége miatt nemcsak a helyi fiataloknak, de a megyebéli ifjúságnak tartalmas szabadidő eltöltést biztosít.” Ezek a kijelentések 2014 februárjában hangzottak el a Kápolna út 18-20. szám alatt létesült Új Nemzedék Plusz Kontakt Iroda megnyitásán. Államtitkárok, kormánymegbízott, országgyűlési képviselő, polgármester, sajtó jelenlétében, egy olyan közösségi térnek mondott hely megnyitásán, aminek az akkori középiskolásokat és fiatal felnőtteket kellett volna szolgálnia. Azt hiszem, még nem jött el az ideje, hogy feszegessük, miért is nem sikerült annak a pár évvel később bezárt helynek olyan nyomokat hagynia Szolnokon és a város ifjúságában, mint a nyolcvanas évek végén létrehozott és 2010 után felszámolt egykori Ifjúsági Irodának.
„A fiataloknak kell egy hely, ahová akár naponta többször is be lehet ugrani, ahol a szabadfoglalkozások mellett hasznos előadások és képzések is segíthetnek a mindennapokban. Az Új Nemzedék Szolnoki Közösségi Tér ezt a szerepet tölti be (…) azt szeretnék, ha még inkább előtérbe kerülnének a fiatalok problémái, ha a közösségi térbe betérők számára hasznosítható információkkal tudnának szolgálni a helyi munkatársak, legyen szó itt a vállalkozóvá válástól kezdve a továbbtanuláson át az ifjúsági munkáig bezárólag bármiről.” Hangzott el helyettes államtitkár, polgármester és a sajtó jelenlétében 2016 novemberében az Árkád mögötti egykori presszó, majd játékbolt helyén megnyitott aktuális ifjúsági, közösségi tér átadásán. Hogy azon a helyen az elmúlt négy évben pontosan mi történt, az adott időszakban két középiskolás gyerek szülőjeként, több középiskolában is tanító közeli rokonok és ismerősök révén, illetve a város programjai és közélete iránt talán nem teljesen érdektelen szolnokiként sem tudom. Az emlékeimben élő, először a 633-as alatt működő, majd a Dózsa György út végén lévő, aztán a Varga mellett elhelyezett, végül a Borostyán Művelődési Házban ténykedő egykori Ifjúsági Irodáról viszont személyes tapasztalatok alapján állítom, hogy azokon a helyeken olyan élet volt, ami szerintem az abban a bő két évtizedben Szolnokon tanulók mindegyikét megérintette valahogy.
„Az elmúlt évek diákközgyűlésein minden alkalommal felmerült egy olyan ifjúsági közösségi tér kialakításának igénye, amit a fiatalok magukénak érezhetnek, ahova csak úgy be lehet ülni.” Ez pedig a múlt héten hangzott el ugyanazon a helyen, ahol négy évig az Új Nemzedék Szolnoki Közösségi Tér volt, és ezentúl Szifon (Szolnoki Ifjúság-On) közösségi térnek nevezik. Ahol mostantól az Aba-Novák Agóra munkatársainak kell bizonyítaniuk.
A hely neve miatt ugorhatott be a legelső, még Nagy Feróval felálló Bikini Ki csinál szódát? című dala: „sokkal jobb, ha úgy szereted, hogy vágyol után/De én türelmetlen ifjú vagyok mindnet/mindent, mindent akarok, hé, még ma!” Vágy lassan egy évtizede van. Miközben arról megfeledkezünk, hogy a fiatalok időskáláján egy-két év is rettentő nagy idő. Akik akkor kezdték a középiskolát, amikor a cikk elején említett közösségi tér megnyílt, már minimum dolgoznak vagy egyetemisták, akik meg abban az évben érettségiztek, már diplomás pályakezdők. Az ő szolnoki diákéveikből visszavonhatatlanul kimaradt a valóban működő ifjúsági, közösségi tér, ahol az iskola és a család béklyóin túl, önmagukat keresve, szabadon szárnyalhattak volna. Ők már biztosan nem fognak ötvenhez közel Baricz Pétereket és Pap Bélákat emlegetni, meg szolnoki „ifjúsági irodákra” emlékezni, amit szerintem sajnálhatnak, és amiért mi, idősebb szolnokiak csak bocsánatot kérhetünk tőlük.
Ha most lennék szolnoki fiatal, és csak egy picit is érdekelne a városi közélet, akkor ezeknek a közösségi tereknek a történetét vágnám minden okoskodó felnőtt fejéhez, amikor a Tiszaparti sétány hétvégi szeméthegyei, a nem vagy alig használt sárga buli kukái miatt osztják az észt, és szájkaratézzák a helyi fiatalokat. „Hát kedves szolnoki felnőttek, nektek lassan hét év alatt nem sikerült egy valóban működő, őszintén a fiataloknak szóló közösségi teret létrehoznotok és működtetnetek. Ehhez képest, mi az a két hónap, ami alatt nem szoktunk rá a sárga kukákra? Egy olyan helyen, amit tényleg magunknak fedeztünk fel, és ami valóban közösségi tér, ahol pont olyanok vagyunk, lehetünk, amilyenekké tettetek bennünket. És amit akár óránként lehetne feltakarítani abból a pénzből, amit eddig az izzadságszagú, a fiatalok által jórészt elkerült helyekre költöttetek.”
De már nem vagyok szolnoki fiatal. Viszont nem szeretnék olyan régi felnőtt sem lenni, akinél mindig pont kifogyott a szóda, és bosszankodva rázza az üres szifont…
