A forgatókönyvet is jegyző Farkas Máté Bence első egész estés mozija a minimális túlzásai ellenére akár egy dokumentumfilm is lehetne. A Kilakoltatás – ahogy a nem túl fantáziadús címe ígéri – egy a hírekből jól ismert szituációt dolgoz fel. A másfél órás mozi egyetlen rövid délelőttön játszódik a főváros XVIII. kerületének valamelyik kertvárosi utcájában. Az alapszituáció viszonylag egyszerű: a fiatal végrehajtó srác élete első kilakoltatására készül, ami reményei szerint nem lesz túl bonyolult. De nem lenne a történetből film, ha a szereplők viselkedése és előélete miatt nem csinálnának pillanatok alatt az egyszerűből rém bonyolultat. Ami miatt a csendes kertvárosi utca megtelik rendőrökkel, kommandósokkal, sintérekkel, mentősökkel, újságírókkal. Azaz emberekkel, akiknek a hosszabb-rövidebb ideig bemutatott személyes történetei teszik izgalmassá az egyszerű szituációt, azaz a kilakoltatást.

Farkas Máté Bence rendezői és forgatókönyvírói kvalitásait mutatja, hogy élete első nagy játékfilmjében nincs egyetlen felesleges perc sem. A főtörténet éppúgy ki van találva, mint a szereplők mellék sztorijai, amiket ráadásul olyan ügyesen adagol, hogy egy pillanatra sem lankadhat a figyelem. Mert – és nem akarom lelőni a „poénokat” – lassan kikristályosodik a végrehajtó és a jogvédő lány kapcsolata és annak mozgatói, a kilakoltatásra váró – csak az utolsó jelenetekben feltűnő – idős asszony és a gyerekének a viszonya. De zseniális az először megérkező, kedves, félszeg rendőrnő kitörése, sőt a csupán a vége főcím alatt felbukkanó új lakók története is. Helyén lévő mondatok, erős karakterek, jól egymásra épített jelenetek, a film végére összefutó szálak. Parádés forgatókönyv, alázatos rendezés.

Nagyon jó színészekkel. A főszerepet alakító Orosz Ákost a sohavégetnemérős-től kezdve a Brazilokon, az Apró meséken, az Örök télen át a Becsúszó szerelmen és a Nagykarácsonyon át az utóbbi évek legjobb filmjeiben láthattuk, igaz, eddig csak mellékszereplőként. Amik után már kijárt neki egy főszerep, és az apjával, a testvérével, de tulajdonképpen az egész világgal küzdő – de igazából csak kényszerből rossz helyen lévő – végrehajtóként nem is okoz csalódást. Egy ismerős srác, aki csak bizonyítani akar, bár sokszor bizonytalan. Nem macsó, nem szuperhős, hanem tényleg egy fiú a főváros valamelyik kerületéből.

Aki mellett olyan színésznők brillírozhatnak, mint a mindenben csodálatos Nagy Mari, a kilakoltatásra váró idős hölgy szerepében, Mészáros Blanka, a lázadó testvér, Láng Annamária, a kedves rendőrnő vagy éppen Török-Illyés Orsolya, a pszichológus karakterében. Mindnyájukkal találkozhattunk az elmúlt években filmvásznon, de egyikükből sem lett ettől ripacskodó celeb. De a férfi szereplők felhozatala is parádés. Trill Zsolt, mint költöztető, Pál András, mint TEK-es, Znamenák István, mint apa, na és a csak pár pillanatra feltűnő Katona László, mint állatkerti kutyabefogó, vagy Sajó Dávid és Fábián Tamás. Nem hekkeltek meg. Az utóbbi két úriember a Telex újságírói, mint újságírók tűnnek fel az egyre kaotikusabb kilakoltatás környékén.

A Kilakoltatásban összességében mégis talán az a legjobb, hogy soha sem az történik, amikhez a filmes nagykönyvek alapján hozzá vagyunk szokva, és várjuk is. Nem szövődik szerelem, nincs rózsaszín ködös happy end, soha nem következik be az a legrosszabb, amit pedig mindig megjósolnak. Hétköznapi, földön járó marad az egész történet. Hiszen nincs is benne semmi különös, csak azon a rövid délelőttön egymásmellé verődnek emberek, akiknek óhatatlanul megismerjük a személyes történeteit, problémáikat. És, ahogy jöttek, úgy mennek is. Véget ért az akciók, véget értek a kapcsolatok. Nincs már ott semmi látnivaló. Az más kérdés, hogy aki belenézett a történetükbe, annak azért sok sztori forog tovább a fejében.