Elnézést, de büntetni tudnám azokat, akik bárminemű párhuzamot próbálnak felállítani az 1935-ben Amerikában megalkotott Monopoly, és a szocializmus éveiben kitalált Gazdálkodj okosan! társasjátékok között. Annak ellenére is, hogy gyerekkoromban imádtam „gazdálkodni”. Talán azért is, mert gőzöm sem lehetett arról, hogy a pénzzel bánni máshogy is lehet. Merthogy míg a Gazdálkodj okosan! a pénz elköltéséről, feléléséről a megfelelő fizetésről, az állam bácsitól kapott jövedelemről és a látszat jólétről szólt, addig a Monopoly a befektetés, a pénzfialtatás – és persze sokszor az elvesztés – szimulációja. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás előtt szó sem lehetett a forgalmazásáról. Csak néhány szerencsés Monopolyzhatott, ha esetleg maradt egy családi készlet a háború előttről, avagy valaki a szűkös valutakeretét hajlandó volt erre költeni és Nyugatról hazacsempészni egy dobozzal. Megmondom őszintén, ilyen emberekkel én nem találkoztam, így tulajdonképpen az első magyar Monopoly-bajnokságon láttam életemben először ezt a játékot 1992-ben.

És szerelem lett belőle. Az első magyar kiadású, még hosszú dobozos készlet éppúgy megvan, mint a jó tíz évvel későbbi, már egyen dobozos változat, sőt van egy Coca-Colas változatom is, és volt a kezemben az ezredforduló környékén nagyon sok speciális verzió. A legnagyobb álmom pedig az volt, hogy valahol egyszer óriás készletekkel, élő figurákkal vagy egy város valódi utcáin játszhassunk le egy partit. No meg az is, hogy Magyarországon se csak egyetlen város-utca verzió létezzen, hanem legyenek egyedi települési vagy akár céges kiadások is. Erről a mai napig nem tettem le, és szívesen játszanék egyszer szolnoki Monopolyval, amiben a Széchenyi lakótelep utcáitól kezdve kertvárosi, szandai vagy akár Kossuth téri telkekre lehetne licitálni.

Nem tudom, van-e olyan, aki még életében nem Monopolyzott? Akinek el kell magyarázni, hogy az induló tőkét és a körönként kapott plusz pénzt telkek vásárlásával és beépítésével lehet fialtatni? És, ugyanabban a városban lehetőleg monopolyumot kell szerezni, hiszen akkor dupla pénzt lehet beszedni a többiektől. Viszont érdemes olyan apróságokra is figyelni, mint hogy hány házikó van még a bankban, mert akár a szállodaépítést is érdemes elhalasztani azért, hogy a többiek ne tudjanak beruházni. Ezek csak az alapok, a kezdő szint. Az igazi játékszenvedély olyan elméleti kérdéseknél kezdődik, minthogy lehet-e a játékostársakkal közös vállalkozást létrehozni vagy sem, és minek számít egy ilyen kontraktusban a bérleti díj fizetése, hitelnek vagy sem? Avagy mennyi ideig játszunk? Kifulladásig, amíg valaki egyedül nem marad a táblán, avagy kijelölünk egy időlimitet és akkor vonjuk meg mindenki mérlegét? Szabad-e utólag forrást bevinni a játékba, azaz minden játékosnak egyszer csak plusz pénzt adni?

Nincs annál jobb, mint a játékot átlátó, a szabályokkal tisztában lévő és kellően lelkes és némileg „bolond” emberekkel Monopolyzni. Mert ez a játék nemcsak arra jó, hogy megmutassa, miként fialtatható a pénz, és milyen csapdákat rejt a kiszámíthatatlan piac, de remekül megmutatja az emberek igazi arcát is. Ülj le ismeretlenekkel Monopolyzni, és egy másfélórás – ennyi volt a magyar bajnokság játékideje is – party után többet fogsz róluk tudni, mintha annyi ideig csak udvariaskodva beszélgettetek volna! A Monopoly szerintem a társasjátékok alapja, aki nem játszott még ilyennel, nem társasozott életében. De jó lenne Szolnokon is egy Monopoly Klub!