2026.01.14. (szerda)

Szolnok 900 (14.): Apró jelvény titkai

Szolnok 900 (14.): Apró jelvény titkai

Dátum:

A 900 éves Szolnok tárgyi emlékei között bukkant fel egy mindössze 1,5x2 centiméteres, fekete, arany, piros színekkel operáló kitűző, amely felirata szerint az 1975. június 21-22-én rendezett Fúvószenekari Találkozóra készült. Összesen tizenegy zenekar mintegy 500 tagja kapott anno a jelvényből.

Szolnok első írásos említésének 900. évfordulója apropóján számtalan emléktárgy készült 1975-ben, de talán már egy-két évvel korábban is. Voltak közöttük olyanok, amelyekről egyértelműen tudható, hogy milyen intézmény és miért készítette, de olyanok is, amelyeknek a háttere – a gyártás oka – ma már szinte kideríthetetlen. Az azonban biztos, hogy a Szolnok 900 „brandhez” nagyon sokan, többféle módon igyekeztek kapcsolódni, amiknek tárgyiasult emlékei – legyen az kártyanaptár, emlékérem, kulcstartó, stb. – olykor még előkerülnek. Talán egyszer majd külön kategóriába lehet sorolni azokat a tárgyakat, amelyek olyan események apropóján készültek a hetvenes évek közepén, amiket a szervezők „csak behúztak” a Szolnok 900 „brand” alá. Azaz talán akkor is megrendezték volna őket, ha nincs ez a nagy felhajtás 1975-ben, és persze az is lehet, hogy azért éppen a városban rendezték némelyiket, mert jól mutattak a 900 éves Szolnokon.

Szerintem ez utóbbi kategóriába tartozhatott a bányász fúvószenekarok országos találkozója 1975. június 21-22-én, aminek apropóján a mellékelt kicsi – 1,5×2 centis – kitűző készült. Minimum ötszáz példányban, merthogy az azon a nyári hétvégén, Szolnokon vendégül látott tizenegy zenekarnak nagyjából ennyi tagja és kísérője volt. Legalábbis a korabeli újságcikkek alapján, amelyekből az is kiderül, hogy a Mecseki Szénbányák Központi Zenekara, a Mecseki Ércbánya Vállalat Központi Fúvószenekara, a Tatabányai Bányász Fúvószenekar, az Oroszlányi Bányász Fúvószenekar, a dorogi József Attila Művelődési Ház Koncert Fúvószenekara, a Salgótarjáni Bányász Fúvószenekar, a Szolnoki MHSZ Olajbányász Fúvószenekar, a Nagykanizsai Olajbányász Fúvószenekar, a Szolnoki Ifjúsági Zenekar és a Siófoki Ifjúsági Zenekar járt és lépett fel akkor Szolnokon. No meg – és a mából nézve számomra ez is igazi kuriózum – a „Magyarországon ideiglenesen állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport Központi Zenekara”.

Az együttesek seregszemléje 1975. június 21-én, szombaton délelőtt a Kossuth téren kezdődött, ahol természetesen minden együttes bemutatót tartott. Innen a közönségtől kísérve átvonultak a Tiszaliget bejáratához, ahol megkoszorúzták a Felszabadulási emlékművet – mivel a 900 éves évforduló sem véletlenül esett 1975-re -, majd a Ságvári Endre megyei Művelődési Központban a köszöntők elhangzása után ünnepi hangversenyt adtak. Másnap, azaz vasárnap a szovjet zenészek Szolnokon, a tatabányaiak Törökszentmiklóson, az oroszlányiak pedig Tószegen adtak szabadtéri koncertet. A nap folyamán a tizenegyből hat zenekar országos minősítő versenyen vett részt szintén a Ságvári művházban, ahol végre a Szolnoki MHSZ Olajbányász Fúvószenekar is megkapta az arany minősítést. A korabeli újságcikkből tudható, hogy ez azért is volt örömteli, mert a nem sokkal korábban alakított zenekar tagjait tizennyolc vállalattól toborozta Kiss József karnagy.

Az aprócska jelvény szerinti Fúvószenekari találkozó, a megyei napilap első tudósításai szerinti bányász fúvószenekarok országos találkozója tulajdonképpen a III. országos bányász fúvószenekari találkozó volt 1975. június 21-22-én, ami Kukri Béla, akkori városi tanácselnök szerint egyértelműen Szolnok 900 éves jubileumát köszöntötte. És, amiről a résztvevők egy-egy ilyen aprócska jelvénnyel távoztak, így számukra is egyértelmű lehetett, hogy Szolnok milyen jelentős évfordulót ünnepelt abban az évben.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

20 taxi, 7 mentő, 114 lift

Hetven éve egy szolnoki kulákot 6 hónapra ítéltek izgatásért. Tíz évvel később a taxihiány a téma, fél évszázada pedig Szolnok 114 liftjének a karbantartása. Szemezgetés régi lapokból.

Csúszó és megvalósuló álmok

Ígérgetni 70 éve is tudtak, aztán volt, ami évtizedekkel később valósult meg, vagy soha. A korabeli napilapok Szolnokról sem csak a sikereket őrizik, például az egykori novemberekből.

Kossuth téri fordulópontok

Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.

Szolnok 900 (24.): Matrica, jelvény, tálka

A Szolnok első írásos említésének 900 éves évfordulója köré szervezett jubileumi eseményekről senki sem távozhatott üres kézzel. Ha más nem, egy matrica került a megjavított autójára.