Egészen döbbenetes, hogy 2019 ősze óta mekkorát fordult Szolnokkal is a világ. Öt évvel ezelőtt tavasztól késő őszig simán előfordult, hogy csütörtöktől szombatig bulinegyeddé változott a belváros. Ezt a belvárosiak leginkább onnan érzékelhették, hogy éjszaka folyamatosan ingáztak a hangos, nem mindig józan, olykor meglepően fiatal hangokat hallató bulizók a szórakozóhelyek között, ami meg tudta nehezíteni a pihenéshez való alapvető jog teljesülését. Péntek, szombat és vasárnap reggel pedig jó eséllyel szemétben és szétdobált üvegekben úszott a belváros és a Tisza-part, délig-délutánig nem is nagyon volt ajánlatos vendégeknek mutogatni Szolnokot. Rendszeresek voltak a különböző helyeken tartott zakatoló bulik – olykor tűzijátékok – is, amik ugyancsak feladták a leckét a belvárosban élőknek. Meglepő és elkeserítő, hogy a 2019. novemberi, akkor új közgyűlésnek címzett kérésem mennyire elavult:

„6. Vigalmi- vagy lakónegyed a belváros?

Az ember életkörülményei is szülnek – nem először – felvetéseket. Világos, hogy Szolnok belvárosa nem lehet egy alvó negyed. Ugyanakkor az itt élők pihenéshez és normális környezethez való jogát is tiszteletben kellene tartani. Azaz nagyon várom, hogy Szolnok belvárosa ne legyen minden hétvégén, illetve a nyár valamennyi napján buliktól és bulizóktól hangos, másnap reggelente pedig balkáni disznóól. A magam részéről a megoldás finanszírozásánál, a bulizókból hasznot húzó vendéglátósok, forintokban mérhető felelősségvállalását is elvárom.”

Tévedés ne essék, ezt a problémát nem az önkormányzatunk oldotta meg. És még csak nem is az önkormányzat tulajdonában lévő, horogkeresztek eltakarítására képtelen városi cég. Hanem az élet.

Egyrészt a belváros hétvégi elcsendesedése is jól mutatja, hogy Szolnok kezd kiürülni, és leginkább a bulizó fiatalok kezdenek eltűnni. Érződik a szolnoki felsőoktatási intézmény hiánya – az ugye világos, hogy 15 évvel ezelőtt még több ezer egyetemista tanult a városban -, a 18-19 fölött korosztály ideiglenes, aztán végleges elköltözése. Másrészt gyaníthatóan megváltoztak a szórakozási szokások is, egyre többen gondolják, hogy a világháló, a közösségi tér is pótolhatja a személyes találkozókat. Hozzátéve, hogy az árak és a helyek hiánya is ebbe az irányba tereli a szórakozni vágyókat. Harmadrészt pedig nem tagadhatjuk le, hogy a fentiekkel párhuzamosan, vagy azok következményeként Szolnokról eltűntek a fiatalokat megcélzó szórakozóhelyek. Emlékszik még valaki a Frakk-ra vagy a méltatlanul kicsinált Váróteremre a vasútállomáson? És lehetne sorolni a 2019 előtt még létező helyeket.

Persze megmaradtak az ingyenes nagyrendezvények, amelyekből a belvárosban leginkább a rosszul beállított hangfalak dübörgése érződik, mert 30 év Sziget-tapasztalatát nem sikerült Szolnokra átültetni, hogy miként is lehetne az ilyen zajokat csökkenteni vagy a legkevésbé lakott területek felé forgatni. Tudom, az ilyesmi elintézhető annyival, hogy nem kell a belvárosba lakni, ami egyrész felfedi a végtelen cinizmust és a hozzá nem értést.

Be kell vallanom, örülnék, ha Szolnok belvárosa ismét élettel telne meg. Annak pedig még jobban, hogy ha az addig is hátra lévő szünetet fel lehetne használni a szórakozók és a lakók közötti békés egymás mellett élés előkészítésére. Sejtem, hogy ez most senkinek nem fontos vagy sürgős, holott most lehetne nyugodtan egyeztetve olyan szabályokat hozni, ami nem öli meg a szórakozóhelyeket, nem dedósnak tekinti a város fiataljait – ez leginkább a ma még fontos beosztásban lévő vezetőkre jellemző -, és a lakók érdekeit is szolgálja. Netán olyan megoldásokat szül, ami a kisavazott szolnoki szabadtéri, közösségi tereket elkezdi élettel megtölteni. De hátha a következő testület nem abból indul ki, hogy ők mindent (is) tudnak, hanem abból, hogy a városlakó a voksolás után is fontos. (Jó, egy darabig még lógatnám a kezem a bilibe!)