A Futni mentem, a Hogyan tudnék élni nélküled? és a Véletlenül írtam egy könyvet című alkotások a magyar közönségfilmgyártás aranykorát idézik – vagy éppen hozták el -, hiszen alig három hónap alatt ezt a három játékfilmet többen nézték meg a hazai mozikban, mint más években az összes magyar filmet együttvéve. Mindez azt mutatja, hogy a magyar filmek közönsége nem „pusztult ki”, a tévé és a streaming nem kebelezte be az összes nézőt, sőt a magyarok fizetni is hajlandók kulturális termékekért, ráadásul az sem igaz, hogy nem lehet kirobbantani őket otthonuk kényelméből. Mindeközben pedig arról sem szabad megfeledkezni, hogy a sikeres magyar filmek nemcsak az alkotóknak jók, hanem a hazai mozihálózat szereplőinek is, akiket valószínűleg olyanok is felkerestek az elmúlt hetekben, akik ritkán váltanak mozijegyet, netán még életükben nem ülte hatalmas gyöngyvászon előtt. Vélekedhetünk bárhogy is ezekről a filmekről, a közönség a kasszánál szavazott.
Ugyanakkor ez a három film kicsit elveszi a fényt az ugyancsak mostanában vetítőgépre kerülő többi magyar mozitól, amelyek egyébként akár hasonló közönségsikert is arathatnának, ha tudnának róluk – azaz a gyártás utána a marketingre is futná -, vagy, ha lenne még hely a magyar mozinézők szívében. Mert például Schwechtje Mihály Sünvadászatában megvan minden, amitől egy mozi szerethető lehet. Mai történet, hétköznapi hősök, ismerős – akár velünk is előforduló – helyzetek, sőt cuki gyerekek, családi konfliktusok, párhuzamos történetek. Ráadásul a rendező és részben forgatókönyvíró Schwechtje Mihály nem elsőfilmes, a 2018-ben bemutatott Remélem, legközelebb sikerül meghalnod! című mozija a 2010-es évek 10 legjobb és legfontosabb magyar mozijai között említendő. Mostani főszereplői közül pedig Jakab Juli (Napszállta, Senki szigete) és Polgár Csaba (Cicaverzum, Remélem…) pedig legalább annyira trendi művészeknek tekinthetők, mint Ember Márk vagy Tenki Réka, miközben a film igazi főhőse, a még ismeretlen Mari Dorottya – a Szolnokon játszó Csákvári Krisztián és Bíró Panna Dominika osztálytársa volt a főiskolán – simán megkaphatná az év felfedezettje vagy ígérete díjat.
Maga a film egyébként ugyanúgy egyetlen nap történeté meséli el, ahogy Szilágyi Zsófia 2018-as Egy nap című munkája, miközben konfliktusaiban, helyzeteiben sokban emlékeztet a 2024-es évet a magyar kritikusok szerint „letaroló” Hajdu Szabolcs mozijaira. A Sünvadászat fiatal főhősének, Boginak, éppen aznap lenne az elsőéves vizsgája a Zeneakadémia ének szakán. Csak hát tanulni ma Magyarországon nem olcsó mulatság, így ő is dolgozik mellette, két kisgyerekre vigyáz, akiknek a szülei meg éppen a válás határán egyensúlyoznak. És közben persze a saját gyerekeikre van a legkevesebb idejük, a túl lelkiismeretes „bébicsősz” pedig egy pillanatnyi figyelmetlenséggel hibát követ el. Vagy nem? Zseniálisan lebegtetik az alkotók szinte az utolsó pillanatig, hogy a fiatal lány csak képzeli a bajt, avagy az tényleg bekövetkezett. Ettől pedig kellő lendületet kap a film.
Ami félek, hogy a három sikerfilm árnyékában nagyjából úgy fogja végezni, mint az elmúlt húsz évben a legtöbb magyar film, amelyek hiába voltak kiválóak, marketing hiányában egy-két hét alatt, pártízezer néző után eltűntek a közönség szeme elől. És így azok, akik szerették a Futni mentemet vagy a Hogyan tudnék élni nélküled? netán a Véletlenül írtam egy könyvet című magyar filmeket, 90%-ban nem fogják látni Fullajtár Andrea zseniális osztályvezető tanár alakítását, aki pontosan érzi, hogy a gondjaira bízott fiatal lánnyal valami nem stimmel, és csak a pedagógus lelkének köszönhető, hogy az az egyetlen nap, meg a folyamatos pelenkaturkálás nem vezet egy élet teljes kisiklásához. Valahogy ki kellene hozni a fényre a Sünvadászatot is! Mert nagyon megérdemelné.
