Mármint az előzőn lehetett az a forró nyári hétköznap, amikor a Kossuth teret a Steiner és fia féle házból megörökítette egy fotós, hogy aztán színesre fesse az eredeti képet, így kínálva a mából nézve is különlegesen szép szolnoki anzikszot az azt megfizetni tudóknak.

A képeslap hátoldalán található dátum szerint 1915-ben jelent meg ez a 10 fillérért árusított – az ár a bemutatott kép jobb felső sarkán át is üt a szárazbélyegző miatt – levelező-lap (így szerepel rajta a megnevezése). Abban azonban egészen biztosak lehetünk, hogy az eredeti kép, illetve esetleg ugyanerről a képről képeslap, már korábban is készülhetett, amire leginkább a tér elnevezése utal.

Azt ugyan tényként fogadhatjuk el, hogy a helyiek egy-egy átnevezés után évekkel is képesek a régi nevükön megjelölni a közterületeket, azonban magára valamit is adó kiadók két évtized múltán már nem követnek el ilyen hibát. Csak akkor, ha a rendelkezésükre álló alapanyagot nem tudják módosítani. Tehát szerintem, ebben az esetben az történhetett, hogy a Piac tér felirat valamikor a századfordulón került a színezett kép jobb felső sarkába, aztán a háborús viszonyok között abból az alapanyagból állítottak el új lapot.

Ha jobban megnézzük ezt a képeslapot, akkor persze azt is megállapíthatjuk, hogy már az eredeti felirat is hibás volt. Ez a kép ugyanis semmi esetre sem készülhetett a szolnoki Piac tér elnevezésű közterületről, hiszen ez a fotózás pillanatában már Kossuth Lajos nevét viselte. Miért? Mert a teret 1894-ben nevezték el Kossuthról. Ez a kép pedig biztosan 1898 után készült. A középpontjában ugyanis már villanyoszlop és egy zöld tetejű trafóház látható, ami legkorábban csak abban az évben – a város villamosításának kezdetén – kerülhetett oda.

Azt esetleg még elképzelhetőnek tartom, hogy a fotós ennél is később, valamikor a század első évtizedének a vége felé dolgozott. Erre utal, hogy a fotó bal szélén, mintha a mai Kossuth és Dózsa utak kereszteződésében álló biztosítós ház tűzfala látszana.

Az azonban biztos, hogy még a második világháború előtt is nagyon hasonló képet mutathatott a tér piac idején. Érdemes egy pillantást vetni a csíkos anyagokkal letakart standokra. A fejkendős, hosszú szoknyás asszonyokra. A 68-as emlékműtől egészen az útig sorakozó, jellegzetes konflisokra. De látszik a város életében sokáig fontos szerepet betöltő közkút is. Ahogy a városháza már eltűnt négy kupoláján, vagy a földszintjén sorakozó üzleteken is elmélázhatunk egy kicsit.

Igen, ilyen lehetett Szolnok központja jó száz évvel ezelőtt. Meg 1915-ben is, amikor egy bizonyos Konrad életjelet adott magáról az ausztriai Enns-ben élő szüleinek. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy Josef Samal – ha jól silabizálom ki az egyébként gyönyörű, de kacifántos kézírást – fia éppen a keleti frontra vonatozhatott Szolnokon keresztül.