Bő egy évszázaddal ezelőtt Szolnok belvárosában már volt közvilágítás, járdán lehetett korzózni, a fő utca pedig macskakővel volt kirakva. A tömegközlekedést azonban még a konflisok jelentették, és az ivóvizet is sokan a Kossuth téri artézi kútról szerezték be. Amint ez az 1915-ben postázott képeslap mutatja.

A Vasúti levelezőlapárusítás nevet viselő fővárosi cég 1915-ben jelentette meg a szolnoki Kossuth teret ábrázoló, színezett képeslapot. Mivel a távolban kikandikáló mai Varga épülete előtt balra, a Dózsa György út sarkán álló biztosítós bérház tetejét is felfedezhetjük a képen, talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy az eredeti fotó valamikor 1910 és 1915 között készült. Jobban megnézve, azt is bátran leszögezhetjük, hogy a fotós annak a Steiner-féle háznak az emeleti ablakából készítette a felvételt, amit valamikor a hetvenes évek elején bontottak el a tér nyugati végéből, ma pedig a kövezett rendezvénytér van a helyén.

Ezt a képeslapot is nyugodtan kiállíthatnánk az első világháború centenáriumára emlékező kiállításon, hisz a feladója egy olyan fiatalember volt, aki Szolnokot érintve, a keleti frontra tarthatott. Talán sietségében nem írta alá az anzikszot, amit Somodi Józsefnek küldött az akkori Csanád megye székhelyére, Makóra, azon belül is a Kálvária utca 26. szám alá. Üzenete, mai átiratban így szól: „Üdvözlöm mindannyijukat, haladok lassan a harctérre, nincs semmi bajom, egészséges vagyok, kívánok sok jót. Isten velük”. Ha tippelnem kellene, azt mondom, egy frontra induló fiú írt szüleinek kapkodva a szolnoki állomásról. És remélem, nemcsak a szüleivel volt az Isten, hanem vele is a harctéren, ahová nem jószántából indult.

A mából nézve ennek a százéves lapnak nemcsak a háborús üzenete, hanem Szolnok korabeli infrastruktúráját mutató képes fele is érdekes. A tér felett áthúzott vezetékekből, a képeslap közepén álló közvilágítási lámpából, a Városháza sarkán lévő villanyoszlopból arra következtethetünk, hogy a tízes évek elején a város már komoly villamoshálózattal bírt. Ami nem is csoda, hiszen akkor már közel húsz év indult Szolnok villamosítása. Ugyancsak több évtizedes múltra tekintett már vissza a belváros járdáinak építése, ami itt legjobban a Városháza földszintjén lévő boltok portáljai előtt látható. Ha egyszer tényleg visszaépítik az 1945-ben elpusztult kupolákat az épület tetejére, akkor talán az eredeti, földszinti üzlethelyiségekről is érdemes lesz elgondolkodni, hiszen évtizedekig határozták meg a főtér képét.

Azt is tudjuk, hogy a múlt század elején nemcsak a belvárosi járdákat, de a fontosabb utcákat is igyekeztek lekövezni Szolnokon. Ezt ugyancsak jól mutatja a Városháza előtti út, amelyet mintha macskakő borítana. Amin ütemesen kopogva, kicsit rázkódva haladhattak a város akkori, egyetlen tömegközlekedési eszközei, a konflisok, amelyekből három is várakozik a téren. Csupán érdekességként jegyzem meg, hogy ha pár évvel korábban másként dönt a város vezetése, akkor ezen a képeslapon akár villamost vagy villamossínt is láthatnánk, hiszen komolyan felvetődött a belváros és a vasútállomás ilyen módon való összekötése.

E képeslapot nézegetve, a korabeli infrastruktúrán gondolkodva a leginkább szembeötlő, hogy ekkoriban még elég gyér lehetett a város vízhálózata. Erre utalnak a tér közepén lévő artézi kút körül várakozó, kétkerekű, hordó felépítményű kordék. Amelyekkel minden bizonnyal a város távolabbi utcáiba szállíthatták a tiszta ivóvizet. Azt hiszem, ha egyszer nyílik egy alapos várostörténeti kiállítás, a vízhordó lányok mellé egy ilyen kordét is állítanunk kell majd.

Egyébként a térről az elmúlt száz évben nemcsak az artézi kút tűnt el. Lassan hat évtizede nincs már ott a kép előterében látható 68-as obeliszk, amely ma az Eötvös téren látható. És legalább hetven éve nincs az eredeti helyén a tér túlsó végén egykor állt Szentháromság szobor sem, aminek maradványai a Belvárosi Nagytemplom tövében pusztulnak.