Magában a szolnoki várban megtekinthető legkorábbi épített örökségünk a várkút után, az a jelenleg a Szent István térre áthelyezett Nepomuki Szent János szobor (mellékelt kép), amely 1804-ben készült és eredetileg a tiszai fahíd város felöli hídfőjénél állt. Időrendben ezt követi az 1824-ben elkészült Vártemplom. A művésztelep kertjében látható, jelenleg romos torony soha nem tartozott a várhoz, bár az ott talált kövekből építették a kolónia lakói alig több mint száz évvel ezelőtt.

A vízikapu…

Várbeli rövid sétánk végéhez közeledve megállapíthatjuk, hogy annak idején három kapun keresztül lehetett bejutni ide. A várkapuk helyére ma már semmi nem utal. Közülük egyedül az egykori uralkodói dzsámi közelében, a déli várfalon kialakított vízikapun át lehetett megközelíteni a Tiszát.

Kaposvári Gyulának köszönhetően több mint fél évszázada, 1955-ben, a Tisza felőli várfal belső nyomvonalán a terméskövekből emelt árvízvédelmi támfal építésekor, ezt a vár egykori hangulatát visszaidéző kis kaput helyreállították (mellékelt kép). A vízikapu boltozata alól varázslatos látvány nyílott a Tiszára és a túlparti Mentetlenre. Nagy kár azonban, hogy a támfal 2006-os újjáépítésekor befalazták a szolnoki sétáknak ezt a kedvelt célpontját. Helyére ma már csak a Tisza-partra levezető dupla lépcsősor utal, meglehetősen indirekt módon.

Korábban gyakran elsétáltam a vízikapuhoz és a vár alatti Tisza-parthoz. Jól esett a nyugodt és megejtően szép, történelmi környezetben a feltöltődés. Ha máshonnan vendégek, kollégák jöttek hozzánk, őket is mindig elkalauzoltam ide. Gál István Kossuth-díjas filmrendező a 900 éves Szolnokot bemutató, Képek egy város életéből (1975) című filmjében Kaposvári Gyula is ezen a várkapun keresztül közelítette meg a Szulejmán szultán dzsámit és mutatta be feltárását.

… helyett lépcső

Újabban leszoktam erről. A kis kapu hűlt helyénél ugyanis mindig szembesülnöm kell az ott létesített, építészeti bravúrnak éppenséggel nem mondható páros lépcsősorral. Számos kérdés fogalmazódik meg ilyenkor bennem.

Máig nem értem ugyanis, hogy miért kellett szisztematikusan eltüntetni a vár utolsó, még az átkosban rekonstruált kapuját? Azért, hogy most már végképp semmi ne jelezze az egykori erődöt, és semmi ne emlékeztessen a múltra? Butaság, nemtörődömség, vagy esetleg már megint az a fránya pénzhiány játszott benne szerepet? Valóban csak ez a megvalósított változat szolgálhatja hatékonyan Szolnok árvízvédelmi biztonságát?

A jelenlegi üres kulissza mellett még egy megállító tábla sem utal arra, hogy közel 300 évig itt volt a vár egyik kapuja. Fontosnak tartom azt is megjegyezni, rendkívül elkeserítő, hogy a vízikapu 2006-os kiiktatása és a falmegerősítés után a Gutenberg téri árvízvédelmi támfal elvesztette a várra utaló hatását.  Igazi mérnöki objektummá vált, ami köszönő viszonyban sincs a korábbi látvánnyal.