Szeretem azokat a régi magyar filmeket, amelyek akarva-akaratlanul, de megmutatják, egy adott időszakban miként éltünk. Ahhoz viszont, hogy a jövőben is legyenek ilyen szerethető filmek, ma is készülniük kellene. A vígjátékok és politikai mesék között lassan fehér holló a Veszélyes lehet a fagyi.
A király háborús beszéde alatt vágni lehetett a csendet a Szigligeti Színház nézőterén, mert hiába bő tíz éves David Seidler drámája, ami lassan kilencven éve játszódik, a történelem tudja ismételni önmagát. Szerencsére nem a szolnoki rendezésben, a színpadképben és a színészi játékban.
Harminc év késéssel jelent meg ez a lemez, pedig már az eredeti tervek szerint is az azt megelőző évtizedek szolnoki zenekarainak állított volna emléket. De "jobb későn, mint soha" (Pap Béla). Pop Consort, Mozaik, Fantom, Rodeo, WU-2, Minimális Program. Na és a Távolodom Pikitől.
Az 1990-es taxisblokádról szóló új magyar film nemcsak elszalasztott lehetőség, de sok szempontból gyalázat is. Maga Antall József kérné ki magának ezt a filmet, és gyanítom, Andy Vajna is szivart tördelve tiltakozna, hogy ezzel a vállalhatatlanul béna képi világgal induljunk az Oscarért.
Talán még soha se mondtam egy film után, hogy "ez jól esett". A Goda Kriszta rendezte Ida regénye után így álltam fel, mert ennyire kiegyensúlyozott, kellemes ütemű és szépen fotografált filmet régen láttam. Kár, hogy ismét megy a mozifilm-tévéfilm játék, így sehol sem látható ez a remekmű.
