Avataroktól semmi se lesz modern, trendi, pláne jó. Miként a smiley szó használatától se válik valami fiatalossá. A közösségi felületeken tolt propaganda, illetve a darabot megtekintő hírességek sora sem fedi el, hogy a király meztelen. A szolnoki Koldusopera esetében pedig nemhogy meztelen, de csont és bőr.
A magyar huszár a parancsnokainak sem fogad szót, viszont összebalhézik saját szövetségeseivel, miközben a legjobb harcos: Egyik példás családapa, a másik meg a királynőtől a parasztlányig mindenkit megfektető vezérhím. Szikora nem egy Várkonyi, de azért a Hadik sem rossz.
Sütő András félezer évvel ezelőtt játszódó történetét nézhetjük aktuális, a hatalom kisembert gyötrő kilengéseinek darabjaként is. Meg reálisan is foghatjuk az üzenetét, miszerint a kisembernek lehet igaza, de soha sem győzhet, és a végén egyedül lóg a bitófán. Egy lócsiszár virágvasárnapja Szolnokon.
Az ilyen történetekből Hollywoodban A-kategóriás kasszasikereket szoktak forgatni. Nálunk meg lett belőle egy kelleténél legalább fél órával hosszabb, itt-ott kifejezetten idegesítő dialógusokkal operáló, olykor kifejezetten blőd romantikus film. Amiben Dunai Tamást utoljára láthatjuk filmvásznon.
Úgy érzem, a Damjanich múzeum idei első kiállításában nem az az igazán különleges, hogy egy-egy Gácsi Mihály, Gyulai Líviusz, Kondor Béla vagy éppen Sváby Lajos grafika is látható, hanem az az együttműködés, aminek Az élő grafika című tárlat az első látható eleme. Nagy dolog születhet.
