Előfordul, hogy apa hazaviszi a munkát. Sőt, megesik, hogy a család is besegít egy kicsit. Miért ne fordulhatna elő egy rendezővel, hogy az otthonában, a feleségével és a gyerekeivel forgat egy filmet? Így születtek meg Farkasék, akikhez beállítanak Ernelláék, meg mi is.
Az ősz egyik biztos jele, hogy megjelennek a mozikban az új magyar filmek. A Tisza moziban a hétvégén kezdték játszani a Nyomozóval nevet szerzett Gigor Attila új alkotását. Nem rossz film a Kút, inkább fogalmazzunk úgy, meglehetősen szűk közönség igényét elégít ki.
A színészek és a közönség miatt is remélem, hogy néhány előadás alatt összeáll az Anconai szerelmesek, mert a premieren olyan párhuzamosokat alkottak a színészek, a dalok és a jelenetek, amelyekről úgy tűnt, a végtelenben sem akarnak találkozni. Talán előbb sikerül, minthogy Giovanni jó kávét főz.
Aki Szolnokon él, annak olyan megszokott, hogy időnként ejtőernyősök ugrálnak felettünk, mint az évszakok változása. Az Agórában látható kiállítás abban segít, hogy a nem bennfentesek is megértsék, kik és miért hajtottak végre többszázezer ugrást az elmúlt évtizedekben a város felett.
Az elkövetkező négy hónapban minden szolnokinak és környékbelinek meg kellene néznie a RepTárat. Nemcsak azért, hogy ezzel az ország egyik leglátogatottabb kiállítóhelyévé váljon, hanem mert hitet kellene tennünk amellett, hogy hiszünk benne. Hiszen a miénk, és innen el nem viszi senki.
