Nem vagyok magyartanár, csak írott szövegekkel babráló, mégis azt gondolom, az elmúlt két évtized legfontosabb Esőjét nyújtották át idén ősszel Jenei Gyuláék. Fő témája, a magyartanítás, nemcsak a diákokat és a pedagógusokat érinti, hanem mindenkit, aki ír, olvas, beszél. Baj van, ha csökken a számuk.
Hosszú idő óta először van ismét súgólyuk a Szigligeti Színház színpadán. Ez részben arra utal, hogy a Vidám kísértet jórészt a rengeteg szöveg pontos ismeretétől működik. Másrészt meg arra, hogy az egyetlen helyszínen játszódó komédiát a régi színházi iskolák szerint állította színpadra Kiss József.
Előfordul, hogy apa hazaviszi a munkát. Sőt, megesik, hogy a család is besegít egy kicsit. Miért ne fordulhatna elő egy rendezővel, hogy az otthonában, a feleségével és a gyerekeivel forgat egy filmet? Így születtek meg Farkasék, akikhez beállítanak Ernelláék, meg mi is.
Az ősz egyik biztos jele, hogy megjelennek a mozikban az új magyar filmek. A Tisza moziban a hétvégén kezdték játszani a Nyomozóval nevet szerzett Gigor Attila új alkotását. Nem rossz film a Kút, inkább fogalmazzunk úgy, meglehetősen szűk közönség igényét elégít ki.
A színészek és a közönség miatt is remélem, hogy néhány előadás alatt összeáll az Anconai szerelmesek, mert a premieren olyan párhuzamosokat alkottak a színészek, a dalok és a jelenetek, amelyekről úgy tűnt, a végtelenben sem akarnak találkozni. Talán előbb sikerül, minthogy Giovanni jó kávét főz.
