Látszólag két férfi, két régi barát ideiglenes összeköltözéséről, a valóságban a hétköznapi, több éves, normális párkapcsolatok nehézségeiről szól nevettetve a Szín-Mű-Hely idei első bemutatója. Kiss József Furcsa párja egyáltalán nem fura, sőt inkább ismerős, ahogy a kényszeredett kacajok is.
A szolnoki padlás mégis más. Így kell klasszikust színpadra állítani. Radó Denise nem írta át a Presser-Sztevanovity-Horváth féle musicalt, hanem minden fontosat meghagyva, elmesélte máshogyan. A kitűnő közreműködőknek köszönhetően megkockáztatom: jobban, mint eddig bárhol.
Jó lenne egy olyan könyvet kézbe venni, amely a Szolnokra tervezett, de soha meg nem valósult épületek terveit, történetét mutatná be. Mert lehetne például a megvalósultakat viszonyítani, netán bánkódni az elszalasztott lehetőségek okán, de akár ösztönzőleg is hatna, hogy érdemes álmodozni.
Nem egy családbarát, inkább feminista film. Tulajdonképpen vígjáték, mivel azonban nem az a gatyaletolós fajta, vannak benne drámai részek is. Az alapötlet remek, a feszegetett társadalmi problémák jók, csak kár, hogy a vágó gyáva volt. Robert De Niro viszont zseniális.
Vagy én lettem szentimentális, vagy Csiky Gergely darabja az, mindenesetre férfi létemre szipogtam A nagymama első felvonásának a végén. Körülnézve láthattam, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Amiért elsősorban Almási Évát, és az ő szerethető nagymama figuráját kell okolnunk.
