2025.09.12. (péntek)

Ajánlom

Amiről beszélni kell

Az ausztráliai Anna Funder hét évvel a Berlini Fal leomlása után elkezdett kutakodni az NDK titkosrendőrsége, a Stasi után. Hat évvel később dokumentumregényt írt a megdöbbentő történetekből. A Stasiország csak 2014-ben jelent meg Magyarországon.

Olvasni jó: Négercsók

Szeretem, amikor a kezembe nyom valaki egy könyvet azzal, hogy olvassam el, mert érdemes. Az ilyen gesztus általában nemcsak a könyvről, de az ajánlóról is árulkodik. Az pedig különösen jó, ha úgy érek a könyv végére, hogy én is merem ajánlani. Mint például a Négercsókot.

Nem érettségi találkozó

A Filmhét vége felé végre Szolnokra is megérkezett a Moszkva tér rendezőjének új filmje. Török Ferenc Senki szigete ezen a héten már megy a Tisza moziban, érdemes rá beülni, ám senki ne keresse benne a rendező első filmjeinek folytatását. Ez már egy másik generáció problémája.

Szellemi csoki szökőkút

Nem kedvelem azt a netes fogást, amikor azzal akarnak kattintásra bírni, hogy ha valamiből csak egyet akarok vagy tudok elolvasni, megnézni, akkor pont az legyen, ami elém tolakszik. Az Eső csokoládé tematikájú őszi száma kapcsán azonban többször is élnem kell ezzel a fordulattal.

A Szigligetire szabva

A Csongor és Tündére legalább öt perccel a kezdés előtt be kell ülni, hogy alaposan szétnézhessünk a színpadon. Utána pedig el kell fogadni, hogy egy kétszáz éves darab is bújhat mai köntösbe, és helye lehet benne az okostelefonnak. Ezeket teheti hozzá a néző a sikerhez.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum