Nem tudtam meg a kiállítás címét, de lehetne "a kipukkadt lufi". Az alkotókat is csak sejtem, miként azt is: nem ez lesz Szolnok turistamágnese. Elöljáróban szögezzük le: ez az írás nem a végre átadott vártoronyról, a környezetéről és a benne lévő kávézóról szól. Csak a kiállítás szubjektív elemzése.
Filmet természetesen bármiről, bárhol és miként a magyar valóság mutatja, bármennyi pénzből is lehet csinálni. A jó filmhez ezeknél azonban jóval több kell, és Hajdu Szabolcs immár másodjára bizonyítja, hogy kevésből, kis helyen is tud remekelni. Most például életközepi válságról.
Kinyíltak a határok, de sokunknak üres volt a pénztárcája. A rendszerváltás meg a következő évek személyes történelmeinek egyik nagy ellentmondása. Számomra csak Csáki László egészestés, rajzolt "dokumentumfilmjéből" derült ki, hogy sokaknak a Kék Pelikán jelentette a megoldást.
Tudtam, hogy szórakozni és nevetni megyek a Szigliget Színház utolsó bemutatójára az évadban. Azt azonban nem gondoltam, hogy a Függöny fel! harmadik részén már fájni fog a sok röhögés. Néhányszor még meg fogom nézni, mert idővel és minden előadással csak jobb lesz ez a komédia.
Ha kormánypárti vagy és jó hazafi, akkor tetszett a Most vagy soha!, ha meg ellenzéki és hazaáruló, akkor nem. Illetve, ha tetszett, akkor biztos, kormánypárti szavazó vagy, ha meg nem tetszett, akkor majd az ellenzékre voksolsz. Egy másik film jutott eszembe: Magyarázat mindenre.
