2026.02.23. (hétfő)

Ajánlom

Legendákból tények

Tényleg akartak villamost építeni Szolnokon? Meddig működött a Tiszaligetben az úttörő vasút? Merre járt az első szolnoki busz? Legendák, amelyek tényekké válnak a Szikszai Mihály szerkesztésében 2005-ben megjelent Jász-Nagykun-Szolnok megye közlekedéstörténete című könyvet forgatva.

Jenei: A nők és az irodalom

Az irodalom környékén mindig nők ülnek. Ezt Bata Imre mondta egy szemináriumon. Bata nem volt tanárom, fogalmam sincs, hogyan keveredtem be az órájára, s arra sem emlékszem, miről volt szó azon - de ez a mondat megragadt bennem.

Kívülálló nosztalgia

Röhögtem volna negyedszázada, ha azt jövendölik, hogy majd egy zöldre festett ZUK kisteherautót fogok a legtöbbször körbejárni egy veteránautó-kiállításon, és a Mercik meg a Cadillacek helyett a fehér Zaporozsec fogja megdobogtatni a szívem. Változik a világ.

Kár kihagyni

Ennek a kiállításnak két hibája van. Az egyik, hogy az új alkotmány kapcsán jött létre, és annyi mindent mondtak már róla, hogy látatlanban vették el tőle mindenki kedvét. A másik, hogy nagyon jól titkolják. Pedig, ha ezen a két hibán túl tudunk lépni, érdekes dolgokat láthatunk a Galériában.

Elment, tehát volt

Hogy a témáról ez csak az első játékfilm volt, abban ne csak biztosak legyünk, de reménykedjünk is benne. Mert akkor majd elmondhatjuk: létezik magyar filmgyártás, amelyik valódi társadalmi kérdésekre keres választ. Most be kell érnünk az Elment az öszöddel. Hibája és erénye számtalan.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum